10 éves és már nagyon boldog a lány, aki túlélte a mellrákot

Az utahi Chrissy Turner mellkasában csomót találtak még 2015-ben. A kislány akkor pusztán 8 éves volt, és még az első melltartóját sem vették meg neki. Szülei amint felfedezték a daganatot, azonnal orvoshoz vitték, mert mindketten küzdöttek már a rákkal - írja a Metro.

Csak a harmadik szakember ismerte fel, hogy mivel állnak szemben, és egy hónappal később már meg is műtötték. A műtét jól sikerüt, és azt is meg tudták akadályozni, hogy a rákos szövetek a nyirokcsomókra átterjedjenek. Turnernek pár éven belül ismét kés alá kell feküdnie, mert a jobb melle nem fog kifejlődni, ezért implantátumot kap majd.

A kislány anyja, Annette korábban a méhnyakrákkal küzdött meg, apjának, Troynak, pedig Non-Hodgkin limfómával kellett kétszer is szembenéznie. Az utolsó harcát akkor vívta meg a betegséggel, amikor lánya szervezete győzelmet aratott a rák felett.

A család egyik tagja sem beteg most, sőt a 10 éves Chrissy Turner lett hivatalosan is a legfiatalabb ember, aki túlélte a mellrákot.