Aktuális

10 dolog, ami még a megcsalásnál is rosszabb

Bors

Létrehozva: 2016.09.06.

Egy kaland tönkreteheti a kapcsolatot, de a félrelé- pést gyakran megbocsátja a partner. Van azonban néhány olyan tett, ami még ennél is fájóbb. Ráadásul sokszor nincs érte bocsánat.

Vannak olyan elsőre jelentéktelennek tűnő tettek, amelyek, ha huzamosabb időn ke­resztül fennállnak, akkor súlyosan rombolják a kapcsolatot és mindkét fél lelkivilágát, így nem szabad azokat alábecsülni.

1. Nincs kompromisszum

Kudarcra van ítélve a kapcsolat, ha a partnerek a legtöbb céljukban és dolgukban nem tudnak megegyezni. Ha az egyik állandóan ragaszkodik az álláspontjához és nem hajlandó en­gedni, akkor számítson rá, hogy a párja idővel továbbáll. 

2. Megszűnő beszélgetések

Az együttélés során nagyon sokat vannak együtt a párok, ez azonban nem szabad, hogy elvegye a kedvüket a beszélgetéstől. Amikor már csak a napi teendőkről, a gyerekekről vagy a kutyáról beszélgetnek, és nem mondják el egymásnak, mi az álmuk, mi történt velük vagy mi bántja őket, akkor érdemes átgondolni, akarnak-e még egymástól valamit. A beszélgetés hiánya a ki­üresedett kapcsolatok jellemzője, ahonnan az fog felállni előbb, akit jobban zavar, hogy már nem látja benne a társat a másik. 

3. Sérelmek

Amikor az egyik fél soha nem mondja ki, mi bántja, akkor előbb-utóbb eljön az az utolsó csepp, ami a felszínre hozza az addig lenyelt haragot. Nem érdemes ezt megvárni, hi­szen az elnyomott bánat és sér­tések nemcsak a lelket és a kapcsolatot rombolják le, hanem a testi egészséget is tönkreteszik. 

4. Hazugságok

Ha a pár egyike, netán mindkét fele képes arra, hogy hazudjon a másiknak, akkor annak már olyan előzménye van, hogy nehéz visszaállítani a harmóniát. A bizalom hiánya, illetve a félelem a partner igazságra való reakciójától olyan leomlott híd a két fél között, amit nagyon nehéz visszaállítani. 

5. Sötét oldal

Mindenkinek van egy olyan oldala, amit nem szívesen mutat mások előtt, ám ha ezt a partnere előtt is leplezi, akkor ott sérül a bizalom. Ráadásul sokáig nem titkolható ez a jellemvonásunk, előbb-utóbb úgyis felfednénk azt, így már a kapcsolat elején érdemes tisztázni, milyen a rosszabbik oldalunk.

6. Leereszkedő stílus

Gyorsan lerombolja az önbizalmat és a partner iránti érzelmeket is elsöpri, ha az egyik fél folyamatosan azt érezteti a másikkal, mintha ő lenne az értékesebb a kapcsolatban. Úgy tünteti fel magát, mintha mindent jobban tudna és emberileg többet érne a másiknál. Az erőviszonyok hosszú távon nem lehetnek kiegyensúlyozatlanok, mivel ez lassan tönkreteszi a kapcsolatot. 

7. Állandó panaszkodás

Ha az egyik fél állandóan elégedetlen a másikkal, azzal idő­vel biztosan kihúzza a gyufát a társánál. Az is közel ennyire kapcsolatgyilkos tulajdonság, ha ugyan nem a partnert piszkálja folyamatosan, de valamivel állandóan elégedetlen, így ahelyett, hogy néha mosolyogna, inkább pufog reggeltől estig egy kreált probléma miatt. 

8. Manipuláció

Ez általában csak lassan derül ki, hiszen sokan profi módon tudják a másikat úgy befolyásolni, hogy azt ne vegye észre. Viszont, ha egyszer fény derül rá, akkor számítson a manipuláló a következményekre, mert senki nem nézi jó szemmel, ha titokban irányítják. 

9. Féltékenység

Ez akár úgy képes elpusztítani egy kapcsolatot, hogy még valódi ok sincs rá. Azt, akit párja folyamatosan azzal gyanúsít meg, hogy hűtlen volt hozzá, számítson arra, hogy a megvádolt fél idővel vagy valóban megteszi ezt, vagy egyszerűen továbbáll. A végeredmény ugyanaz: elveszíti őt.

10. Függés

Anyagi okok miatt, a gyerekek még kicsik, a szüleim annyira szeretik, így kényelmesebb, egy válás annyira macerás, nem tudok meglenni egyedül… Számtalan oka lehet annak, hogy inkább azzal maradnak, akivel nem igazán érzik jól magukat. De ezek a kifogások idővel átalakulnak bosszúsággá, majd gyűlöletté. Ugye tudja, hogy a kívülállók már csak azt találgatják, vajon meddig bírják még együtt?

Csípős

Hiszem, hogy a párkapcsolatban is működik Vitray Tamás örökérvényű mondása: aki felülkerekedik, alulmarad. És egyedül. Balajti Péter

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713445817
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713445817
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713445817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül