Sport

Túlvállalta magát az expornós olasz

Bors

Létrehozva: 2016.04.21.

Sorra lépnek le a légiósok az NB III-as Tatabányától. A klub expornós olasz ügyvezetője, Massimiliano Caroletti nem tudta fizetni a magas béreket.

Ahogy várható volt, az olasz AGS Sport 23 Kft. tavalyi színre lépésével sem lett egy csapásra világverő alakulat a Tatabánya. Hiába hozott a céget képviselő, Magyarországon élő expornós ügyvezető az idény elején tizennégy légióst a csapatba, a nagy múltú klub még a magyar harmadosztályban sem tudott maradandót alkotni: jelenleg a kilencedik, és már nincs esélye a feljutásra. Közben a légiósok egyre-másra lépnek le a csapattól, amelynek vezetőedzői posztját április eleje, az olasz edző, Bruno Giordano menesztése óta a korábbi szövetségi kapitány, Várhidi Péter tölti be. A tapasztalt szakember lapunknak bevallotta, a külföldi futballisták teljesítménye sem a szakmai elvárásokkal, sem a kialkudott, túlságosan magas fizetési igényükkel nem volt összhangban.

– Egy új szakmai koncepció mentén szeretnénk dolgozni a jövőben, melyben a csapat fiatal, ügyes magyar futballistákra épül. Amikor elszállt a feljutás lehetősége, jeleztük Giordano mesternek, hogy támaszkodjon jobban a honi játékosokra, de ő a saját érdekeinek megfelelően továbbra is kizárólag légió­sokat küldött pályára, ezért ke­rült sor a kenyértörésre – mondta el Várhidi, aki nem foglalkozik azzal, mit gondolnak itthon az olaszok által működtetett klubokról.

– Velem korrektek, és megbíznak bennem. Örülök, hogy a vezetők támogatását élvezve megvalósíthatom az elképzeléseimet. Számomra igenis kihívást jelent a korábbinál jóval megfontoltabb költségvetésből felépíteni egy fiatal magyar csapatot, amely a következő idényben versenyben lehet a feljutásért.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja