Test és lélek

Som-Balogh Edina: Mindent megbeszélek Noellel

Szükösdi Judit

Létrehozva: 2016.04.21.

A Barátok közt Nádor Kingája időről időre feltűnik a népszerű sorozatban, az őt alakító színésznő azonban egyelőre nem tervezi, hogy visszatérjen állandó szereplőként. Som-Balogh Edina minden figyelmét hároméves kisfia köti le: Noel jelenleg oviba készül, megállás nélkül szövegel és újabban huncutkodni is elkezdett.

Második otthon a Mátyás király téren

– Egy ideig újra Barátok közt láthatták a nézők, hogy érezte magát a forgatásokon?
– Nagyon jól, mindig szeretek visszatérni. Még mindig olyan, mintha a második otthonom lenne a stúdió, hiszen rengeteg időt töltöttem ott: kilenc és fél évig voltam állandó szereplője a sorozatnak. Számomra természetes az ottani légkör és annak is nagyon örülök, hogy találkozhatok a barátaimmal.

– Milyen egy hosszabb szünet után újra felvenni a karakterét, Kinga bőrébe bújni?
– Az elmúlt három évben annyi mindenen mentem keresztül, elképesztően sokat változtam ahhoz a lányhoz képest, aki előtte voltam. Mert anno egy kis burokba zárva éltem, ahol semmi baj nem érhetett, nap mint nap ugyanazt csináltam egy nagyon megszokott környezetben. Aztán óriási változás jött az életemben: édesanya lettem. Megtanultam, mi az, hogy aggódni, hogy felelősséggel lenni. Mikor visszakerültem a Barátok közbe, azt gondoltam, Kinga is változni fog, biztosan másként alakítom majd a szerepet. Ehhez képest döbbenetes, hogy mennyire visszajöttek a régi ösztönök, újra ugyanannak a lánynak éreztem magam. Kicsit olyan, mintha a stúdióban megállna az idő.

A további tartalomból:

ásodik felvonás: a nagy tavaszi fogadkozások
Édes bűnök: 5 érdekesség a csokiról
Életvezetés: Meg kell élnünk a szomorúságot !
Munkahely: Ezért szeretjük a nőket az üzleti életben
Párkapcsolat: Hogy a szex jó maradjon
Szépségápolás: Ragyogó bőr természetesen
Életmód: Miről szólt a női elvonulás?
Egészség: Amikor a szemünk betegségről árulkodik
Ezo: Áprilisi feltöltődés – Napfürdőzzünk!
Szerelem: Élőben jobb ismerkedni, mint online

– Otthon követi a sorozatot?
– Mivel a férjem a zenei producere, így gyakran találkozom a Barátok közt éppen aktuális eseményeivel, néha meg is beszélünk egy-egy történetet. Azért is érdekel, mert Kinga újra és újra részévé válik a körforgásnak. De arra nincs időm, hogy naponta leüljek a tévé elé és minden alkalommal megnézzem a sorozatot – a kisfiam, Noel mellett ez lehetetlen küldetés. Nálunk a tévé egy mesecsatornából áll, gyakorlatilag soha nem nézünk mást. (Nevet.)

– Gyermeke májusban lesz hároméves. Tervben van, hogy hamarosan állandó szereplőként is visszatér?
– Nagyon sokat vívódtam ezen a kérdésen. Most úgy tűnik, hogy Kinga időről időre visszatér majd a Barátok köztbe, úgy, ahogy eddig is tette. De az az állandóság, amit annak idején jelentett számomra a sorozat, egyelőre nem tud megvalósulni. Noel tavasszal kezdi az óvodát, folyamatosan adódnak olyan dolgok, amikhez szüksége van az anyukájára. Nem úgy tűnik, hogy jelenleg fel tudnám áldozni ezt a figyelmet. Most olyan munkákban gondolkodom, amik egy picit szabadabbak, amik egy hároméves gyermek mellett könnyebben kivitelezhetőek. Vannak terveim, elképzeléseim, de az sem titok, hogy szeretnénk kistestvért Noelnek.

Kisfia óvodába, ő festeni készül

– Ha már a terveknél tartunk: jól tudom, hogy kiállításra készül?

– Igen, szeretném megmutatni a képeimet, de jelenleg még tartanak a munkálatok. Keveset tudtam mostanában festeni… Abban bízom, ha a kicsi elkezdi az óvodát, akkor ennél sokkal több időm jut az alkotásokra.

– Milyen stílus jellemzi a képeit?
– Egyelőre a klasszikus festészetet tanulom, ami teljesen realista. Szeretném maradéktalanul kitanulni ezt a szakmát, és mivel három éve kezdtem el, még hosszú út áll előttem. Az én elképzeléseim egyébként a szürrealizmus, szimbolizmus felé hajlanak, terveim szerint ezt is megmutatom majd a kiállításon.

– Amikor fest, akkor Noel is a közelben „alkot” színes kézlenyomatot?
– Olajjal dolgozom, amihez vegyszerek kellenek, meg sok minden más, ami gyerek kezébe egyáltalán nem való, ezért tőle teljesen elszigetelten festek. Leginkább az alvásidejében, ami mostanában kezd elmaradni… Az is gyakori, hogy mire kipakolom a dolgaimat és belemártom az ecsetem az első színbe, felébred. De nem adom fel! (Nevet.)

Noel nagyon tud szeretni

– Milyen szempontok szerint választottak óvodát a kisfiuknak?
– A legfontosabb az volt, hogy figyelembe vegyék Noel ételallergiáját, mert van, amit nem ehet meg. Az is számított, hogy közel legyen a házunkhoz az ovi, ha úgy van, futva is el tudjak menni érte. Mindemellett azt az intézményt kerestem, ahol nagyjából olyan szemléletet képviselnek a gyermeknevelésben, mint én. Aminek lényege, hogy nem vallom a büntetéssel való nevelést: „ha nem csinálod meg, akkor nem kapod meg a játékod”. De azt sem szeretném elkezdeni, hogy „ha jó leszel, kapsz egy fagyit”. Mindig mindent megbeszélek Noellel, ha valamire azt mondom, hogy nem szabad, akkor elmagyarázom neki a miértet. Szerintem ez sokkal hatásosabb.

Egészségtippek Edinától

Reggelire: 1. gyümölcstál. Három-négyféle gyümölcsöt összevágok, magokat teszek rá és mindezt zabtejjel fogyasztom. 2. Nagyon szeretem a banánturmixot is: szintén zab- vagy rizstejjel és szórok bele zabkorpát. Négy decit iszom meg belőle, cukor egyáltalán nem kell hozzá. 3. Ajánlom a finom cékla- vagy paradicsomlevet. Nem marad éhes utána az ember, egészen ebédig ki lehet bírni vele.

Ebédre: a minél kevésbé megfőzött, feldolgozott ételeket javaslom. Például fogyasszunk csirkemellet párolva, zöldségkörettel. Mindez egyáltalán nem a fogyókúráról szól, hanem sokkal inkább arról: több energiát ad, frissítőbb, mint a szénhidrátdús ételek; a fehér lisztből készült pékáruk vagy tészták fogyasztása. Engem utóbbiak elnyomnak, nehezen mozdulok tőlük.

Vacsora: szintén grillezett zöldségek, grillezett húsok. De arra nagyon figyelek, hogy lefekvés előtt három-négy órával már ne egyek semmit. Sokkal jobb a közérzetem így. Ha valamiért mégsem sikerül ezt betartani, akkor olyat fogyasztok, ami nem terhel le. Például őrölt zabpelyhet kétszer annyi vízben felforralok, mint amennyit a bögrébe beleszórok. Ha kész, akkor belereszelek két egész almát a héjával együtt, esetleg egy kis nyírfacukrot is adok hozzá. 

– Milyen egyéniség Noel?
– Vicces, humoros, nagyon kedves és nagyon tud szeretni. Elképesztően érzelmes kisfiú. Érzékeny és óvatos, ami talán abból is fakadhat, hogy nagyon féltem őt, és ezt tudja. Bár az is igaz, hogy mostanában elkezdett huncutkodni… Direkt csinál valamit, amiről tudja, hogy nem szabad. Kis zsivány! De így a természetes, rosszalkodni is kell egy kicsit. Egyébként nagyon beszédes, kétéves kora óta folyamatosan szövegel. Kiválóan ért a modern technikához is: a tabletre egyedül tölt le játékokat – persze kontrollálva van, hogy mit. Az övé már egy új generáció…

– Fotókon láttam, hogy nemrég részt vett egy jógaórán – nem akármilyen mozdulatokra volt képes. Azóta is jár?
– A jógázásra azóta úgy jutott idő, hogy otthon próbálkoztam egy DVD-vel. Tetszett, igyekeztem követni a mozdulatokat, de sokkal jobb, ha van mellettünk valaki, aki megmutatja, pontosan hogyan jó a gyakorlat. Szeretnék rendszeresen járni oktatóhoz, legalább hetente egyszer. Mert egy óra jóga után olyan izomlázam volt, amit semmiféle otthoni mozgással nem tudok megismételni. Minden porcikánkat átmozgatja, kinyújtja az embert. Az ép test pedig ugyanolyan fontos, mint az ép lélek.

– A gyermeknevelés, a munka mellett férjével mennyi idejük jut egymásra?
– Szó szerint lopkodunk az időből, az elmúlt három év alatt talán hat órát sikerült összehozni. Noel nagyon anyás-apás lett, de beismerem, így akartam. Soha nem passzoltam le felügyeletre másnak, mert csak akkor maradtam nyugodt, ha én is mellette voltam. Noel imád a nagyszülőknél lenni, ám az ott alvás egyelőre nem megy, ahhoz mindenképpen kellek. Majd a második gyereknél biztosan sok minden másképp lesz, talán lazábbra veszem a dolgokat. Legalábbis így tervezem…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711701324
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711701324
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp