Celeb

Legyőzte a fertőzést Damuék koraszülött kislánya

GYLF, Fái

Létrehozva: 2016.04.20.

Az első napokban egy fertőzéssel is meg kellett küzdenie a koraszülött Majának, de már jól van.

Damu Roland egyik hozzátartozója néhány napja aggasztó híreket osztott meg a Bors munkatársával.

– Majácska elkapott egy bakté­riumfertőzést. Mi­vel koraszülött és kisebb az átlagos babáknál, így az ő szervezetének nagyobb harc le­győzni egy ilyet – mondta a neve elhallgatását kérő informátor.

– Edina időközben döntött: ő sem megy haza. A János kórházban van egy program ilyen helyzetekre, így Majával maradhat, és orvosi felügyelet mellett táplálhatja, nevelheti őt. Ezzel amíg nem erősödik meg a pici, folytatódhat az anya–baba kapcsolat megerősítése is – magyarázta, s nem rejtette véka alá abbéli félelmét, hogy Edina nem változik meg, és visszatér önpusztító életmódjához. Reméli, nem így lesz, mert Damu anyagilag és emberileg is gyermeke és felesége mellett áll.

Természetesen a Bors megkérdezte a szülőket is, hogy van a kislányuk.

– Teljesen elmúlt a bakteriális fertőzés. Maja olyannyira jól van, hogy éppen most kerül ki az újszülöttintenzívről – újságolta boldogan Edina.

– Most viszik az egészséges babákhoz. Egy-két héten belül haza is mehetünk. Ehhez az kell, hogy elérje a két kiló húsz dekát. Köszönöm a kérdést, én is jól va­gyok. Kiszedték a varratokat, és az orvos megdicsért, azt mondta, még sosem látott ilyen gyors gyógyulást. A lépcsőket is kettesével veszem.

A boldog apuka, Damu Roland szintén lelkesen mesélt Majáról.

– Volt egy kis fertőzés a születése utá­ni napokban, de néhány nap alatt legyőzte, átment rajta. Ma már tíznapos, és szerencsére teljesen jól van. A főorvos asszony megnyugtatott. Még picike, fejlődnie kell. Szülés után minden baba veszít a súlyából, de Maja már többet nyom, mint a születési súlya. Boldog vagyok, hogy kikerült az intenzív osztályról. Gyönyörű kislány. Működnek a reflexei, emeli a kis fejét. 

Koraszülöttek otthoni ápolása

A korábban érkezett babák különleges ellátást igényelnek otthon is annak érdekében, hogy megfelelő módon növekedjenek. Kis súlyuk miatt is több veszély leselkedik rájuk, és mi­vel első napjaikat inkubátorban töltötték, fokozottabban oda kell figyelni a kötődés kialakítására is.

– Miután a koraszülöttet ha­zaengedik a kórházból, nagyon lényeges, hogy otthon teremtsenek neki nyugodt, biztonságos környezetet. A korán jött babák érzékenyebben reagálhatnak a fényekre, a zajokra, ezért ezektől védhető helyet kell biztosítani számukra, hogy zavartalanul pihenhessenek és fejlődhessenek.

– Nekik szinte nélkülözhetetlen az anyatejes táplálás. Az alacsony súllyal született kisbabáknak nagy erőt kéne kifejteniük a szopáshoz, ezért a már lefejt tejet kell nekik adni. Ennek módjára megtanítják az anyukákat még a kórházban.

– A biztonságos környezet megteremtése mellett ugyanilyen lényeges számukra a testkontaktus minden mennyiségben. A legjobb, ha a mama vagy a papa mellkasán tölti a nap legnagyobb részét. Ezzel biztosítják számára az állandó testhőmérsékletet, nagymértékben csökken a légzéskimaradás esélye és erősödik az érzelmi kötődés.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713453909
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140519_auto_resized.png
hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713453909
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713453909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713453909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók