Celeb

Megszólalt betegágyán Kulka János!

Bors

Létrehozva: 2016.04.19.

Ellentmondóak a hírek Kulka János állapotáról. Egy névtelenséget kérő informátorunk szerint szombat este, öt nappal kórházba szállítása után végre megszólalt a színész.

Kulka János kérdésre válaszolva mindössze pár szót képes kipréselni, egyelőre az „igen” és hasonló egyszerű szavak mennek neki. Az orvosok szerint ez a javulás jele, ugyanakkor pontosan mutatja azt a tempót, ahogy az olyan betegségekből lehet felgyógyulni, amelyeket az Országos Idegtudományi Intézetben kezelnek. Vagyis Kulkának igen hosszú időre lesz szüksége ahhoz, hogy újra a régi legyen, úgy beszéljen, tanuljon és mozogjon, mint azelőtt. Azt azonban már tudja, mi történik vele, érzékeli a környezetét és tisztában van az állapotával is.

Igaz, egyesek szerint az, hogy valaki jobbnak vagy kevésbé javulónak látja a színész állapotát, attól függ, ki melyik pillanatban látogat el hozzá. Míg egyesek hallhatják beszélni, mások arról számoltak be, hogy a keddi műtét óta érdemben még nem tudott megszólalni.

Bevett protokoll, hogy stroke után a betegeket arra kérik, számoljanak. Az orvosok így tudják ugyanis felmérni, hogy az agy mely területe és mennyire károsodott. Kulkának egyelőre ez nem megy orvosi utasításra, de kérésre már sikerült oldalra fordulnia. Bizakodásra ad okot az is, hogy a színész bal oldala és a végtagjai mű­ködnek. Jobb oldalon viszont a karja – ellentétben egyes hí­rekkel – még mindig nem mo­zog rendesen.

A Bors értesülése szerint Kulka a gyomorszondáját – amin keresztül táplálják –, majd az artériás kanüljét is kihúzta, amin az életmentő gyógyszereket kapja. Ezeket újra bekötötték, de a színész nem tud nyelni, és erősen köhög is.

Az, hogy alapvetően mégis javulásról van szó, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet közleményéből derült ki: „Kulka János színművész tünetei napról napra enyhülnek, állapota javul” – írták. A színművészt ellátó intézmény most először írta le a betegség nevét: úgy fogalmaztak, hogy Kulka „az időablakon belül sikeres stroke-ellátásban részesült, az elzáródott agyi érből sikerült a véralvadékot eltávolítani”.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713240311
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17123850_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kisbabám” – Majka videóval jelentette be az örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120913_auto_resized.jpg
vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122197_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713240311
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Van egy jó és egy rossz hírünk az autósoknak: melyikkel kezdjük?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LWOfjxZ7Fa8T6kcnjaRSdFenbQhwKmWFvky2b1z5kgM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk0OThlYzhiOWU4MzQ5YmI5ZmFhZTUwYTc2MjVkODM3.jpg
színház

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Mv5xfZk2vL2ZYnf23NMJNAQ_AZTj6sKidW_d_ONj-V8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0ZWU1NzEzYTVlYzRiMzM5ZDVmOTNhYmI0NTliY2Uw.jpg
Konfliktus

Házasság első látásra: újabb balhé tört ki Petra és Andris között