Aktuális

Undorító dolgokat tett a kisbabával a tengerész

Bors

Létrehozva: 2016.04.16.

Kikötözött, többször levizelt és megerőszakolt egy mindössze tizennyolc hónapos kislányt egy amerikai ex tengerészgyalogos – számolt be róla a Daily Mail. Eric Devin Masters egy hotelszobába csalta magával a kislányt, ahol nyugodt körülmények között kiélhette a beteg hajlamait.

A 29 éves férfi még videófelvételt is készített az undorító tettéről, melyet feltöltött a netre – végül ezzel bukott le. Az FBI pedofilokkal foglalkozó egysége ugyanis hamar kiszúrta a kisfilmet és azt is gyorsan kiderítették, hogy ki készítette.

A volt tengerészgyalogost előállították, a bíró legnagyobb elképedésére pedig kiderült, hogy tavaly már elítélték pedofíliáért 50 évre. Hogy Masters hogy volt mégis szabadlábon, egyelőre senki sem tudja a választ. A michigani bíróság mindenesetre nem akart újabb hibát elkövetni, ezért a tárgyalássorozat befejezéséig az erőszakoló előzetesben marad.

Az amerikai lapok szerint Eric legalább kétszáz évet kap a legutóbbi tettéért, ami persze csak arra jó, hogy kivonjanak egy ilyen szörnyeteget a társadalomból.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek