Celeb

Nagy a baj: Kulka csak a szemével tud jelezni

Munkatársunktól

Létrehozva: 2016.04.15.

Továbbra is aggodalomra ad okot a színész állapota. A műtét után magához tért, de beszélni egyelőre nem tud.

Könnyes szemmel lépett ki csütörtök délután az Országos Idegtudományi Intézet ajtaján Kulka János orvos nővére, Janina. A megtört asszonyt a lánya vigasztalta, ők ketten azok, akik mindennap bemennek az intenzív osztályon fekvő Kulka Jánoshoz.

Nem jó jel, ha egy orvost a beteglátogatás után sírni látunk, de a könnyek betudhatók annak is, hogy Janinának a testvérét, a szeretett öccsét kell ilyen kiszolgáltatott állapotban látnia.

A Bors úgy tudja, hogy reményteli a hangulat az intenzív osztályon, mivel Kulka János szerdán magához tért. A jobb oldali végtagjait – amivel a kórházba szállításakor gondok voltak – picit ugyan, de mozgatni kezdte, és teljesen tudatánál van, ha kérdezik, pislantással válaszol. Jelezte, hogy megismeri Janinát és az unokahúgát, és azt is, hogy tudja, mi történt vele.

A Kossuth-díjas művész kedd délután lett rosszul, rohammentő vitte előbb a Honvéd-kórházba, majd az első vizsgálatok után azonnal egy speciális intézménybe, az Országos Idegtudományi Intézetbe, ahol jellemzően stroke-os, agyvérzéses és agyi infarktusos betegeket ápolnak.

Kulka felépülésével kapcsolatban számos hír jelent már meg a sajtóban, de tény, hogy az elkövetkezendő napokban derül csak ki, hogy teljesen felépülhet-e, vagy marad esetleg valamilyen probléma, amivel a későbbiekben foglalkozni kell. Addig is az orvosok, a nővérek és a rajongók sem tehetnek mást, mint várnak. Várnak arra, hogy János elég erős legyen és a szervezete legyőzze a betegséget. Ebben a sok pihenés és a nyugalom segíti őt. Az intenzív osztályra éppen ezért kizárólag a családtagok mehetnek be, és közülük is egyszerre csak egy ember állhat a betegágya mellett.  

Maradandó lehet a károsodás

A stroke lehet agyvérzés és embólia is. Előbbinél az artéria nyomás hatására szinte felrobban, és vér árasztja el az agyi szöveteket. Embólia, vagyis vérrög esetében a rög elzár egy artériát, az agyi szövetek nem jutnak oxigénhez. A stroke mindkét fajtája hatalmas pusztítást tud okozni.

– A legfontosabb, hogy a tüneteket azonnal ismerjük fel és hívjuk a mentőket, minél később kerül sor beavatkozásra, annál nagyobb rész hal el az agyból. Egy agyi érkatasztrófánál ugyanis egészen biztos, hogy valamennyi agyszövet elpusztul – mondta el az általunk megkérdezett szakértő.

– A tünetmentességtől a súlyos maradandó tünetekig bármi elképzelhető. Súlyos esetben bekövetkezhet végtagbénulás, járásbizonytalanság, az egyensúlyérzés zavara, a beszédkészség vagy beszédértés teljes vagy részleges elvesztése, ritka esetben vakság is – folytatta. A beteg sorsa függ attól is, hogy mekkora az agyban elhalt terület, és annak funkcióját át tudja-e venni a többi szövet.

Elmaradnak az előadások

A Godot-ra várva, A nép ellensége és a Faust I–II. című produkciók április–május–júniusra tervezett előadásai elmaradnak, elmarad továbbá június
6-án a Mártírok a Kamrában.

A jegyek a színház jegypénztárában visszaválthatók az előadások időpontját követő 5. munkanap végéig – közölte a Katona József Színház. A két Korea újraegyesítése című darab előadásait Kocsis Gergely beugrásával megtartják.  

Sharon Stone két év alatt tanult meg beszélni

Ismerünk hírességeket, akinek éle-téért agyi katasztrófa miatt aggódhattunk.

Berek Kati, a Nemzet Színésze még 1993-ban került kórházba. Több évbe telt, míg visszaküzdötte magát a színpadra.

Sharon Stone-nak 2001-ben volt agyvérzése, a teljes felépülése – vagyis amíg újra megtanult járni, beszélni és olvasni – két évbe telt, 2014-ben pedig ismét stroke-ot kapott.

Kozsó tavaly tavasszal élte túl agyvérzését, többször meg kellett operálni. Logopédus és gyógytornász foglalkozik vele a mai napig. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586810
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában