Aktuális

Tudja, mi most Frigyes herceg sörpavilonja?

G. J.

Létrehozva: 2016.04.14.

120 éve volt a millenniumi kiállítás, amire néhány hét alatt 240 épületet húztak fel a Városligetben. Közülük ma már csak néhány áll. Frigyes főherceg sörpavilonja is köztük van.

1896-ban rendezték a nagyszabású kiállítást, a Honfoglalás ezeréves évfordulójának tiszteletére. A Városliget gyakorlatilag önálló kisvárossá változott. Több mint 21 ezer kiállító vett részt az eseményen, 240 pavilont húztak fel rekordgyorsasággal. Ezek nem kicsi bódék voltak, hanem monumentális építmények, stílusosan megtervezve, és bármelyik budapesti házzal vetekedhettek volna. Ezekben bemutatták a történelmi Magyarország múltját, jelenét, iparát, intézményeit, kávéházait. Volt pavilonja például a Magyar Államvasutaknak, a dinamitgyárnak, az erdészetnek és a telefon hírmondónak is.

Csakhogy az épületeket ideiglenesre tervezték. Tudták előre, hogy bármilyen impozáns és szemet gyönyörködtetőek a pavilonok, sokáig nem fognak állni. A kiállítás végén javarészt lebontották őket. Kivétel a Vajdahunyad vára, amit elő­ször faszerkezetre építettek a kiállításra, majd a nagy siker után újra felhúzták kőből. 1908-ban nyitott meg a mai állapotában. Talán az egyetlen pavilon, ami teljes egészében megmaradt, az Frigyes főherceg sörpavilonja. Ma vadászházként funkcionál Szekszárd mellett a gemenci erdőben.

Zuglóban áll Ferenc József épülete?

A Bors információja szerint Ferenc József és Erzsébet pihenőpavilonja állítólag ma is áll Budapesten, a Mexikói út 50. alatt. Az akkori polgármester építtette fel újra és exkluzív lakóházként, azóta is kiváló műszaki állapotban van. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek