Celeb

Elvis-imitátor lett Ábrahám Edit fia

Fái

Létrehozva: 2016.04.14.

Ifj. Andorai Péter az első magyar, akit meghívtak Texasba a leghíresebb Elvis-imitátor versenyre.

Édesanyja Ábrahám Edit, akit az ország a Barátok közt Claudiájaként zárt a szívébe, édesapja a Nemzet Színésze, Andorai Péter. Kódolva volt benne a tehetség, de nem színésznek szánták a szülei, ezért nem is segítették a pályán. Úgy vélték, az a helyes, ha kitapossa a saját útját. Ha tehetséges, akkor az úgyis utat tör. Így is lett. Hiába diplomázott Péter az ELTE bölcsészkarán, mindennap színpadon áll. Ô Bornemissza Gergely az Egri csillagokban, és énekesként már Amerikában is ismerik a nevét.

– Volt sok kitérő, eleinte nem akartam Elvist énekelni, de végül nem tudtam kikerülni – meséli Péter, hogyan került Texasba. – Annyira adott, szinte a második természetem, szeretem is, és a külső visszajelzések is jók.
Annyira jók, hogy egy Amerikában élő ismerős szólt Péternek, jelentkezzen a Texas Elvis Festivalra, mert szerinte esélyes bekerülni. Ezért aztán karácsony előtt elküldte a fotóját és egy cédét, amin Elvist énekel.

– Egyszer csak arról értesítettek, hogy sikerült, bekerültem a legjobb 18 közé, lehet menni. Gondoltam, most már csak azért is megcsinálom, és elmentem! A Dallas-sorozat helyszínéül szolgáló Southfork Ranchen rendezték a versenyt, ami külön élményt adott. Amerikában óriási kultusza van az Elvis-imitátor versenynek, a helyi fellépők rutinosak és az utolsó cipőfűzőig autentikusan öltöznek, ez ott nagyon számít. De Péter az ismeretlen közegben is megállta a helyét mindenféle külsőségek nélkül.

– Én a fiatalkori, természetesebb fazont hoztam, nem a csillogó fehér kezeslábasban fellépőt. Nem másolom, vigyázok, hogy ne legyen mesterkélt. A kevesebb több, és ezt nálam ki is emelték, mint pozitívumot. Nem kerültem be az első háromba, de rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Nyolcszáz ember és a négytagú zsűri előtt léptünk fel. Az ítészek olyan emberek, akik még Elvissel dolgoztak, ők tartják életben a kultuszát. Nagyon jólesett tőlük a dicséret, ez hajt tovább.

Bár meghívták Las Vegasba Pétert, még nem döntött arról, hogy elmegy-e. Egyelőre itthon lép fel színházban és játszik a zenekarával, az Andorai Péter & The Gracebanddel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606013
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606013
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606013
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak