Celeb

Életmentő műtétet hajtottak végre Kulka Jánoson

Bors

Létrehozva: 2016.04.13.

Kulka Jánost kedden este kórházba vitték, a színművészről a család közleményt adott ki. Úgy tudni, stroke-ot kapott.

Mint ismert, Kulka Jánost kedden este kórházba vitték, a színművész állapotáról munkaadója, a Katona József Színház a család kérésére az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben nem tudott részletes információt adni. A család közlése szerint a színművészen életmentő beavatkozást hajtottak végre.

A család közleményét változatlan formában közöljük.

János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is. Ezeket szeretnénk megköszönni.

Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról.

A színház az esetleges műsorváltozásokról szintén a művész állapotának ismeretében dönt, erről a későbbiekben adnak tájékoztatást.

Az 57 éves, Kossuth-díjas Kulka Jánost kedden este először a Honvéd kórházba szállították, majd mentővel vitték át az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, ahol jelenleg is kezelik. Az Amerikai úti kórházban egyébként stroke-ot, agyvérzést vagy infarktust kapott betegeket látnak el sürgősségileg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143206_auto_resized.jpg
ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713544511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713544511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt