Test és lélek

Így tud spórolni az esküvőjén

Bors

Létrehozva: 2016.04.13.

Egy esküvő megszervezése rengeteg idegeskedéssel és költséggel jár. Van azonban néhány olyan trükk, melyekkel ezeket elkerülhetjük.

A szalvéta színétől a vendégek kiválasztásáig mind olyan „veszélyforrások” az esküvő megszervezése közben, melyekből nemcsak egetrengető vita alakulhat ki, hanem a szükségesnél jobban a zsebünkbe nyúlhatunk. Akár csak most kezdi valaki megtervezni a nagy napot, akár már benne van a sűrűjében, mindenképpen talál olyan pontokat, ahol pénzt spórolhat.

1. Meghívó
A magunk tervezte és saját kezűleg készített meghívók sokkal személyesebbek és jóval olcsóbbak a rendelteknél. Válasszuk ki a szöveget, a képeket, majd szerkesszük meg a számítógépen, és nyomtassuk ki azokat. Az interneten már találunk kifejezetten erre való, meghívószerkesztő programokat is. A végső simításokat egy kis csipke- vagy szalagdíszítéssel végezhetjük el. Ugyanígy az ültetőkártyákat és a köszönőkártyákat is elkészíthetjük.

2. Dekor
A dekoráció elkészítése már macerásabb, de megéri az időráfordítást, hiszen ezzel több tízezer forintot takaríthatunk meg, a tartós díszek megmaradnak emlékbe vagy éppen tovább is ajándékozhatjuk azokat. Annak érdekében, hogy ne tűnjék szedett-vedettnek a magunk készítette díszítés, érdemes egy olyan motívumot választani, ami mindenhol szerepel majd, például a meghívókon, ültetőkártyákon és akár a vőlegény díszzsebkendőjén is.

3. Szertartás
Mindenki szeretne profi fotókat az esküvőjéről, sokkal költséghatékonyabb, ha a fényképészt csak a szertartásra hívjuk el, a lakodalomban vagy a vacsorán úgyis sokan fényképeznek majd. Kérjük el tőlük a képeket, és válogassuk össze a legjobbakat.

4. Ajándék
Régi szokás, hogy a pár ad valamilyen apróságot a vendégeknek. Ez lehet a vacsoránál az asztalra készített apróság (például egy névre szóló szeletnyi édesség vagy egy olyan csokoládétojás, aminek a belsejében gyerekjáték van, ezt akár emlékbe is el tudják vinni). De ezt azzal is megoldhatjuk, ha esküvő után küldünk számukra egy olyan fotót, melyen ők is szerepelnek.

5. Vendéglista
Szervezés közben komoly feszültséget okozhat, amikor odáig jutnak a párok, hogy mely barátokat és rokonokat hívják meg. Első lépésben mindig azt kell eldönteni, hány embert tudunk meghívni, csak ezután kezdjük a szelektálást. A pár ne felejtse el, hogy ez az ő napjuk, így nem az anyós, a szülők vagy éppen a legjobb barát igényeit, kívánságait kell szem előtt tartani. Az olyan embereket, akik ha eszünkbe jutnak, összeszorul a gyomrunk, akkor se hívjuk meg, ha utána sértődés lesz belőle! Nem kell hogy a feszült hangulat rányomja a bélyegét az esküvőre.

6. Zene

Szeretnénk mindenből a legszebbet, de érdemes az összes döntésünkre aludni egyet. Vannak olyan felesleges vagy helyettesíthető dolgok, melyekért kár fizetni, az a pénz sokkal jobban jön majd a nászúton. Nem kell mindent megvenni, a ruhán keresztül a székeken és poharakon át a cserepes növényeket is lehet bérelni vagy kölcsön kérni a rokonságtól. Az esküvői kocsinak tökéletes a saját vagy valamelyik közelebbi barát autója, és biztosan találunk egy olyan ismerőst is, aki szívesen kezeli a magnót és összeválogatja a zenéket ahelyett, hogy egy komplett zenekart hívnánk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091087_auto_resized.png
origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp