Celeb

Fordulat: a zsaruk szerint nem verték meg Damu Edinát!

Bors

Létrehozva: 2016.04.12.

A jelek szerint füllenthetett a friss édesanya április 8-án, amikor azt kürtölte világgá: megverték. 

Csütörtökön ismeretlenek megverték a 8 hónapos terhes Damu Edinát – adtuk hírül. Munkatársunknak azt állította, két részeg esett neki az utcán. Édesanyja pénteken be is vitte a szülészetre, ahol szombat este megindították a szülést, és császárral világra segítették a koraszülött Damu Mayát.

Egy közeli ismerőse azonban a napokban azt mondta a Borsnak, hogy Edina magától esett el, és egy lépcső okozta a sérüléseit. Szerkesztőségünk megkereste a rendőrséget, amelynek a válaszából az derül ki: nem történhetett bűncselekmény. Szó szerint idézzük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának írásos tájékoztatását:

„Hatóságunkhoz érkezett megkeresésére hivatkozva tájékoztatom, hogy a rendőrségre egy érdi nő telefonon tett bejelentést 2016. április 8-án hajnalban arról, hogy őt az utcán – ismeretlen személyek – tettleg bántalmazták. Az Érdi Rendőrkapitányság munkatársai a helyszínre mentek, de ott a bejelentőt nem találták meg. Ezt követően a nő lakcímére mentek, ahol többszöri csengetésre sem jött ki senki az ingatlanból.  A helyszín környékén a rendőrök ezt követően adatgyűjtést folytattak, melynek eredménye alapján bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel”.

Vagyis: a rendőrség nem látott rá semmilyen indokot, hogy a testi erőszak ügyében nyomozni kezdjen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140208_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók