Bojkottálja Flipper Öcsi emlékkoncertjét a Dolly Roll

Dolly Roll
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 09. 05:10
Hiába kötődött ezer szállal az együtteshez a nyolc éve elhunyt énekes, Dollyék mégis távol maradnak a számtalan zenészt felvonultató emlék­esttől.
F. Zs.

Flipper Öcsire emlékeznek barátai és zenésztársai a születésnapján, május 29-én a MOM Kulturális Központban, de már most látszik, hogy nem lesz teljes a buli. A neves fellépők közül ugyanis hiányzik Dolly Roll, a zenekaré, amellyel Flipper Öcsi a legnagyobb sikereit érte el.

A pletykák szerint a régi barátok sértettségből nem jelennek meg, mert nem választhatták ki maguknak azt a dalt, amelyiket akarták. Zenészkörökben azt is beszélik, hogy egyébként sem könnyű Dollyékkal, ő és Fekete Gyula (Szaxi Maxi) elég öntörvényű és nehezen alkalmazkodó. Megkerestük Dollyt, az együttes névadóját, akitől azt kérdeztük, miért nem lesznek ott az egykori jó barát buliján.

– Hát, mi nem leszünk ott – hebegte a telefonba az énekesnő. – Keresse Fekete Gyulát (Szaxi Maxit), ő talán el tudja mondani, miért – folytatta Dolly, majd gyorsan bontotta a vonalat.

Fekete Gyulát azonban hiába hívtuk, nem volt elérhető, így a menedzser, Tereh Istvánhoz fordultunk abban a reményben, hogy talán választ ad a kérdésre.

– A bulin fellép Fenyő Miklós, Dobrády Ákos, Szandi és Bogdán Csaba, Marót Viki és Novai Gábor, színpadra áll Jáger Gyula is, mindegyikük olyan slágert énekel, amelyet a közönség egykor Öcsi előadásában hallott és szeretett meg – kezdi a zenész, majd így folytatja.

– Az este házi­gazdája a Step együttes lesz, velük is nagy sikereket ért el Öcsi. Persze nem akkorát, mint a Dolly Rollal… – akad el a hangja, aztán mesél tovább. – Dollyék először elvállalták a fellépést, később mégis visszamondták. Nem szeretnék sárdobálásba kezdeni, legyen ennyi elég – mondja Tereh. 

Dobrády Ákos örül a lehetőségnek

A zenész lesz a koncert egyik fellépője, azt mondja, megtiszteltetés számára, hogy részt vehet a bulin.
– Sajnos csak egyszer találkozhattam személyesen Flipper Öcsivel, akkor is csak egy bemutatkozás erejéig – meséli Dobrády.

– Én elsősorban magyar zenéken nőttem fel, a kedvenceim közé tartozott a Step együttes is, ezért nagyon örülök annak, hogy Flipper Öcsi-dalokat énekelhetek.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.