Aktuális

A megölt Vivien édesanyja: Ne sajnáltassa magát a gyilkos családja!

M. S., L. E.

Létrehozva: 2016.04.07.

A diszkóból hazafelé menet agyonszurkált lány édesanyját felháborítja a gyilkos fiú családjának viselkedése. Nem kértek bocsánatot és még ők várnak részvétet.

Egy hónap telt el a szörnyű márciusi éjszaka óta, amikor a gyanú szerint a kakucsi K. Bá­lint halálra szurkálta gyermekkori barátnőjét, a 20 éves Vivient.

A fiú beismerő vallomást tett, igaz, egyelőre a gyilkosság több részletére nem adott elfogadható magyarázatot. A legfőbb kérdés is tisztázásra vár még: valójában miért végzett Bálint a csinos lánnyal? A helybeliek szerint visszautasított szerelemről van szó, de ezt egyelőre egyetlen hivatalos közlés sem erősítette meg. Vivien családja a gyásszal küszködik, édesanyja ugyanakkor próbál erős maradni.

– A kisebb gyermekeim tartják bennem a lelket – mondta szerdán a Borsnak az asszony.

– Nem hagyhatom el magamat, nekik szükségük van rám. De persze közben nagyon sokat gondolok Vivienre. A fiú családja azóta sem keresett meg minket, nem kértek bocsánatot, nem mintha ez sokat változtatna a lényegen. De én úgy érzem, mintha még ők sajnáltatnák magukat, és ez mélységesen felháborít – tette hozzá Gyöngyi.

K. Bálint egyik ismerőse azt mondta a Borsnak: ameddig a bíróság nem mondja ki a bűnösségét, addig megilleti őt is az ártatlanság vélelme.

– Szörnyű, hogy mindenki készpénznek veszi, hogy Bálint gyilkos, miközben nagyon sok nyitott kérdés van még ebben az ügyben. Nem véletlen, hogy Bálint nem mond el sok mindent a rendőröknek arról a végzetes éjszakáról. Lehet, nem is úgy történtek a dolgok, ahogy mi tudjuk. Abban biztos vagyok, hogy a szülei nagyon kiállnak a fiuk mellett, azonnal ügyvédet fogadtak neki, és amennyire a törvény engedi, tartják vele a kapcsolatot. Úgy tudom, szűk családi körben kijelentették: szülőként nekik az a dolguk, hogy minden körülmények között a gyermekük mellett legyenek – mondja az is­merős.

Mint ismeretes: március 5-én a Liget Club előtt látták utoljára a kakucsi M. Vivient. A 20 éves lány a barátaival szórakozott, majd kiment az épület elé telefonálni. Később kiderült: gyermekkori barátját, a szintén Kakucson élő K. Bálintot hívta fel, és megkérte, jöjjön érte, mert nem tud másképp hazamenni. A fiú autóba ült és az Üllői úton felvette a lányt.

A Bors úgy tudja: a kocsiban nagyon összevesztek valamin, a fiú pedig dühében fojtogatni kezdte a lányt, majd egy késsel halálra szurkálta. A holttestet nagyapja gazdaságában próbálta elrejteni, földet és gallyakat hordott az élettelen testre. A rendőrök pár nap alatt elkapták K. Bálintot, aki egy ideig tagadta, hogy ő követte el a bűncselekményt.

A hazugságvizsgálaton azonban megbukott, és ekkor beismerte a gyilkosságot. Ám vallomása hézagos, több fontos kérdésre nem hajlandó válaszolni. Jelenleg elmeszakértő vizsgálja a 20 éves fiatalembert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087591_auto_resized.png
origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét