Törőcsik Mari elárulta, kit szeretett titokban

Az aprócska színésznő a legnagyobb csibész. Ez volt a mozimegnyitó tanulsága. Egy pillanat alatt az ujja köré csavart mindenkit, csak rá lehetett figyelni. Onnantól, hogy kávét rendelt és a filmjeiről beszélt, egészen addig, míg érte nem jött a taxi, szájtátva hallgatták.

– Kávét kérek, Ristrettót, kis mokkacukorral, tányér nélkül – sorolta vidáman, majd felemelte a mutatóujját a pincér felé:

– Tányér nélkül! Ha tányérra teszi, már fel is borítottam.

– Engem agyonvágni sem le­het – folytatta mosolyogva. – Pe­dig nagyon rosszul vagyok. Az agyamnak az a kis halott része reagál a frontokra – lepett meg mindenkit a diagnózissal, majd Kárász Róbert karjába kapaszkodva, fürgén bevonult a moziterembe, hogy a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány alapítójaként átadja a fogyatékosságbarát Premier Kultcaféban megnyíló Örökmozgó Filmmúzeum mozitermét. Az exkluzív díszbemutatón két filmjével tisztelegtek a művésznő előtt, aki saját élményeit és emlékeit felidézve mutatta be a férje, Maár Gyula rendezte Déryné hol van? és Fábri Zoltán Körhinta című alkotását. 

Szégyenlősen vette át a virágcsokrot Kárásztól, aki őszintén meghatva mondta: – Minden napomat bearanyozza, ha együtt lehetek Marival.

– Isten a tenyerén hordozott és a Körhintába tett – utalt arra, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola operettszakának elsőéves hallgatójaként, 1956-ban megkapta az egyik legszebb szerelmesfilm főszerepét, mely meghozta számára az ismertséget.

– Soós Imrével kicsit egymásba is szerettünk – vallotta be. – Fábri akkor azt mondta: sose felejtse el, maga nem parasztszínész, hanem intellektuális. Ezt Soós Imrének nem mondta el. Pedig akkor talán nem lett volna öngyilkos. Imrét parasztszínészként skatulyázták be, pedig ő herceg volt. Attól omlott össze, hogy nem arra használták, amire való.

Óriási közönségsiker lett a Körhinta az 56-os cannes-i filmfesztiválon, de díjat nem nyert.
– Maár Gyula az egyetlen férfi, akit sosem tudtam átlépni – ezt akkor árulta el három esztendeje elhunyt férjéről. amikor arról beszélt, hogy 1976-ban, cannes-ban a Déryné hol van? című filmért megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat. A zsűri elnöke Tennessee Williams író volt, aki a szavazócédulájára annyit írt: minden díjat Dérynének!

– Tennessee azt mondta a filmről: „meg kell kérdőjeleznem a munkásságomat, mert soha nem bíztam az emberi erőben, de én most itt, cannes-ban láttam az emberi erő himnuszát” – idézte fel Mari.

– Ő Maár Gyulának is Aranypálmát akart adni. Sokáig tartottak a beszédek, de a közönség megvárt minket. Tapsoltak még az utcán is. Az, hogy megkaptam az Aranypálmát, egy kis hírben jelent meg a Film Színház Muzsikában. Maár Gyula nevét le sem írták.