Aktuális

Állandóan lángra kap az illegális szemétlerakó

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.04.06.

Budapesten, a XIV. kerület, Rákospatak utca 123. alatt egy kb. 180 méter hosszú, 45 méter széles, helyenként közel hat méter magas szeméthegy éktelenkedik.

Közelében van a Rákosrendező pályaudvar, a szomszédban gáztartályok, és nem messze lakóházak. Két év alatt kétszer volt tűz, amit a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók tudtak csak eloltani. A terület a MÁV- hoz tartozik, és érthetetlen, hogyan kerülhetett ide ilyen mennyiségű illegális szemét. 

A Zuglói Polgármesteri Hivatalnál a Borsnak elmondták, hogy mivel a terület a MÁV tulajdonában van, az önkormányzatnak semmilyen jogi eszköze nincs a felszámolásra, de a tűzeset kapcsán a polgármester már tett feljelentést. A szemétlerakó ügyében a Pest Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi főosztálya folytatott vizsgálatot. 

A telephelyet 2009. július 1-jétől a TITI 2001 Bt. bérelte a MÁV Zrt.-től, és a bérleti jogviszony 2011. évi felmondása után is még mindenféle jogcím nélkül használta a területet – tájékoztatták a Borsot. – 2010. óta folyik eljárás a bt.-vel szemben. A felügyelőség megtiltotta az engedély nélkül végzett tevékenységet, és hétszer szabtak ki összesen többmilliós bírságot, amit a bt. nem fizetett be. A Kormányhivatal 2015-ben kötelezte a MÁV Zrt.-t, hogy hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező szervezetnek adja át a hulladékhasznosítás vagy -ártalmatlanítás feladatát. A szemétlerakó felszámolásának  határidejét 2016. október 20-ban jelölte meg – kaptuk az értesítést.

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága megkeresésünkre azt írta, hogy az ingatlant a vasúttársaság nem szeméttárolásra adta bérbe. A bérleti szerződést felmondták. A terület bejáratához sorompót állítottak, és mellé őrhelyet 24 órás őrszolgálattal. A felszámolásból származó követelést pedig jogi úton fogják érvénye­síteni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713522012
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137744_auto_resized.jpg
astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713522012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor