Aktuális

Mutyi? Milliókért adták el a Főtáv leselejtezett autóit

Bors

Létrehozva: 2016.04.04.

Negyvennégy gépjárművet adtak el, a vevő viszont remekül keresett rajta, amikor továbbadta a kocsikat.

Egy internetes hirdetésben egymillió négyszázkilencvenezer forint plusz áfáért kínált eladásra a Rácz Kelet-Pest Kft. egy 13 éves Ford Transit kisteherautót még tavaly. Az ár egy ilyen korú gépkocsinál nem tűnik meglepőnek. Az sokkal inkább, hogy egy Bors birtokába került szerződés szerint ezt a kocsit az autókereskedő nettó 39 370 forintért vásárolta meg tavaly a fővárosi távhőszolgáltatótól, a Főtáv Zrt.-től. Tavaly összesen 44 haszongépjárművet adott el a Főtáv negyven- és hétszázezer forint közötti árakon a Rácz Kelet-Pestnek.

A távhőcég a Borsnak azzal magyarázta az árszabást, hogy a szerződéseken szereplő árak nem az egyes autók árai, mert a 44 kocsit csomagáron értékesítették, az egyedi árakat pedig „technikai felosztással” határozták meg. Az autók felmérését a Főtáv saját szervizében dolgozó autószerelők végezték. A műszaki adatlap szerint a Ford Transit azért volt olyan olcsó, mert sérült volt a karosszéria, és kopottak voltak a fékbetétek. A Főtáv szervize tavaly ősszel megszűnt, egy kivételével az ott dolgozókat elbocsátották. Jelenleg a Rácz Ke­let-Pest szervizeli a távhőcég autóflottáját.

A Főtáv szerint utóbb névtelen bejelentésre vizsgálták a Transit eladási árát, a Rácz Kelet-Pest Kft. pedig egymillió forintnál nagyobb javítási költséget igazolt. De a hirdetés alapján a cég még így is akár négyszázötvenezer forintot tudott nyerni az üzleten, ha ezért az árért adta el az autót. A távhőcég szerint az autóel­adások célja a takarékosabb működés: a 2014-es 232-ről az év végére százhatvanra csökkentik a céges gépkocsik számát. A Főtávnak 2014 decem­bere óta van új vezérigazgatója: Mitnyan György, a XII. kerület volt fideszes polgármestere.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092359_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ezúttal Deutsch Tamásba akart beleállni, de csúnyán felsült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719314
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét