Mi lesz a Barátok közttel Rékasi újabb sérülése után?

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 03. 20:30
A produkció sajtófőnöke azt mondja, a színész állapota miatt nem kellett megváltoztatni a sorozatbeli történéseket.
K. B. V.

Riadalmat okozott két hete a Barátok közt stúdiójában, amikor Rékasi Károlyért mentő jött. Mint hírül adta a Bors, a színész februárban má­sodszor operált sebe szétnyílt.

Rékasi már érezte, hogy baj van, és ezt azonnal jelezte kollégáinak is. Valószínűleg megerőltette a lábát, s ezért nyílt szét újra a seb. Emlékezetes, hogy a színész tavaly jú­niusban motorjával balesetet szenvedett.
Most, az újabb sokk után mi lesz a sorozattal és Bartha Zsolt karakterével?

A tavalyi baleset a színész nyári szünetének kezdetére esett, így amiatt nem kellett a forgatókönyvet átírni. A februári váratlan műtét viszont már okozott bonyodalmat. S Rékasit legutóbb, március közepén már a forgatásról vitte el a mentő, nyilván félbe kellett hagynia a munkát – tehát jogos a sorozat közönségének aggodalma, hogyan alakul majd karakterének sorsa. Miként változik a forgatás, míg a színész újra a stúdióba léphet?

– Rékasi Károly mostani állapota miatt a sorozatbeli történéseket nem kellett megváltoztatni, csupán bizonyos pontokon alkalmazkodunk ahhoz. Információink szerint Karcsi jól van, és rövid időn belül ismét munkába állhat – tudtuk meg Böjte Pirostól, a produkció sajtófőnökétől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.