Celeb

Köztévén született az év legkínosabb híradós bakija

Bors

Létrehozva: 2016.04.02.

Gyakran szükség sincs arra, hogy a főnök megbüntesse a hibázó tévést, maga a baki is épp elég büntetés. Főleg ha egy ország élcelődik rajtunk, mint az M1 bemondóján, aki egy népszoPásokról szóló anyagot konferált fel néhány napja. A híradós bakikban idén csak úgy lubickolunk.

Csak az hibázik, aki dolgozik – tartja a mondás, a hibázó tévéseknek viszont azt is el kell viselniük, hogy egy-egy bakijukon ország-világ nevet. Hazánk képernyősei közül is jó néhányan kerültek már a kamera előtt kínos, jobb esetben csak vicces helyzetbe. Legutóbb például az M1 műsorvezetője, Meszes Boglárka, amikor kifogott rajta a „népszokások” szó. Csak egy betűt cserélt másikra, de ez pont elég az év híradós bakija cím elnyeréséhez.

Csak egy betű – de micsoda különbség!

„A húsvéti hagyományok napja volt a mai, országszerte több településen felidézték a népszopá… népszokásokat” – próbált javítani Meszes, de elszólása percek alatt megjelent, és persze hasított az interneten.

Kenyéradója, az MTVA a Borsnak elmondta: nem lesz következménye a híradós véletlen nyelvújításának.
– Boglárka véletlen elszólásának visszhangjáról az MTVA azt gondolja, hogy az eltúlzott és méltatlan volt – áll többek között a köztévé válaszában, amelyben az MTVA kifejti azt is, hogy véleményük szerint Boglárka túlzott karikírozását nem tartják tisztességesnek.

Dupla híradó

Nem hittek a szemüknek a Tények nézői két hete, pár pillanatra ugyanis az RTL Klub élő híradóját láthatták. Az egyik sarokban az RTL, a másikban a TV2 logója virított. Megtudtuk: az esetből nagy balhé volt házon belül, de végül senkit nem rúgtak ki az eset miatt.

Az RTL Klub háza táján sem kellett sokáig várni idén az első bakikra. Véber István gyanútlanul magyarázta, milyen időjárás várható, amikor különös közjáték zavarta meg a felvételt. Egy sötét folt jelent meg a kép alján az időjós felé közelítve. Egy tacskó volt az, a stúdióban csámborgott, és nem tudták kitessékelni a díszletből.

 

Helló, itt vagyok!

Az angol televíziós is mindent megtett azért, hogy tudósítson az ítéletidőről, s hogy a bejelentkezéskor tiszta képet és hangot tudjon sugározni, a kocsijából akart bejelentkezni. Kapcsolták is élőben a híradóban, csakhogy ő nem ült az autóban. Kívülről, hadonászott, kiabált az utastérbe. A kapcsolás előtt ugyanis kizárta magát a kocsiból.

Futás!

Szó szerint összecsinálta magát a riport alatt egy belga tévé műsorvezetője. A videóban bárki hallhatja, ahogy először hangokkal jelezte a nő szervezete, hogy jobb lenne, ha felkeresné a mosdót. A nő próbálta úrrá lenni a helyzeten, de a hasmars nem kegyelmezett: a fehér nadrágos hölgy először tolatva próbált menekülni a helyszínről, majd pechére megfordult, és mivel beszélgetőpartnere lefagyott a helyzetben, a kamera telibe vette a balesetet.

Mellesleg

Rátapintott a lényegre az a majom, amit férfiak ezrei irigyeltek a világon, amikor élő adásban mellesleg megvizsgált egy angol riporternőt. A gyönyörű, dús keblű műsorvezető egy állatkertből jelentkezett be, az állat rögtön odament hozzá, az egyik kezét rátette a mellére, ott is hagyta, a másikkal átölelte, és elégedetten belevigyorgott a kamerába.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...