Apja meghalt, anyja lebénult, s érettségire készül Andrea

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 02. 11:00
Édesapja elhamvasztására részletfizetést kellett kérnie, de a temetésre már nem jutott pénz a vásárhelyi Hegedűs Andreának. Az érettségijére készülő diáklány ápolja az amputált lábú, vak édesanyját is.
Délmagyar

A hódmezővásárhelyi Hegedűs Andrea édesapja halála óta gondozza az édesanyját, akinek érszűkület miatt öt évvel ezelőtt levágták mindkét lábát. A 67 éves apa nagypéntek este lett rosszul. A mentősök más­fél órán át küzdöttek az életé­ért, de nem tudták megmenteni. Feleségével 42 évig éltek jóban-rosszban. A hamvasztásához részletfizetést kellett kérni, ami egy éven keresztül havi 7700 forint, a temetésére pedig már nem jutott pénz. 

– Kivesszük az üveges szekrényből a polcot, és ott lesz az urna helye – mondta a Délmagyarországnak Andrea.

Az utóbbi években már csak a rossz jutott nekik. A szereteten kívül mindennek híján voltak, az egészségnek és a pénznek is. Mária, az édesanya, mi­után elveszítette mindkét lábát, nem sokkal később agyvérzést kapott, lebénult a jobb oldala, és mindkét szemére megvakult. A fiuk már családot alapított, így minden Andreára maradt.

– A bátyám munkanélküli. Meg­beszéltük, hogy amíg iskolában vagyok, ő vigyáz anyura, akit eddig is én mosdattam, pelenkáztam. Az evésben, ivásban is segítségre szorul, mert fekve ez nagyon nehezen megy – folytatta Andrea.

A családnak télen tüzelőre is alig jutott, ezért sokat fagyoskodtak. A két szülő nyugdíja összesen 140 ezer forint volt, de az édesapa halála után ez alaposan megcsappant.

– Nem bánom, hogy nem tudjuk a férjemet eltemetni, úgysem tudnék kimenni a temetőbe. Így legalább itt lesz velem, amíg élek – mondta Mária, a lány édesanyja. (Jegyzetünk itt.)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.