Celeb

Azuráknak csak napjai vannak hátra a TV2-nél

Bors

Létrehozva: 2016.03.25.

A Tények után minden bizonnyal a TV2-től is mennie kell Azurák Csabának. Nem csak azért, mert beígért háttérműsorának se híre, se hamva.

Fogy a levegő Azurák Csaba körül. Egy éve úgy tűnt, biztosította szakmai előmenetelét a TV2-nél, hiszen a Tények távozó főszerkesztője, Gábor László székébe ülhetett, ráadásul nem csak a híradó, hanem az aktuális műsorok főszerkesztője is lett, és képernyős munkáját is megtarthatta.

Fordult a kocka

Azurák a kinevezése után rögtön fölmondott a Tények hétvégi műsorvezetőjének, Andor Évának, aki hosszú évek óta pont az elküldött Gábor László élettársa. A sors fintora, hogy – a Bors információja szerint – Gábor László ismételten munkát kapott a TV2-nél, állítólag az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien tanács­adója lesz. Kérdésünkre ezt a TV2-nél nem erősítették meg, de nem is cáfolták. Tény, hogy az elmúlt napokban többször is tárgyalt a hírigazgatóval, még a newsroomban is megfordult. Vajon milyen tanácsot fog adni a nagyfőnöknek azzal az emberrel kapcsolatban, aki egy évvel azelőtt kirúgta a szerelmét?

– Azuráknak korábban is félelme volt, hogy ha netalántán Gábor visszatér, akkor neki annyi, mert kirúgta a most visszavett Andor Évát, aki egyébként Pachmann Péter partnere lesz a Tényekben. Biztosan fura lenne egy szerkesztőségben dolgoznia velük. Teljesen érthető, hogy miután Gábor megjelent a székházban, Azurák komolyan kétségbeesett. Sokan azt beszélik, hogy jelen állás szerint a be­ígért műsort is elfelejtheti – mondta el informátorunk.

A TV2-ben zajló nagy átalakítások hátterét ismerő bennfentesek szerint Azurák Csabának pár napja lehet hátra, hamarosan befejeződik több mint tízéves pályafutása a csatornánál.

Gönczi már bánja?

Folyosói pletykák keringenek arról is, hogy az Azurák híradós helyére az RTL Klubtól érkező Gönczi Gábor elbizonytalanodott, mert nem számított ekkora cirkuszra. Más források azonban azt állítják: Gönczi biztos volt abban, hogy komoly személyi változások lesznek, így hát megkérdeztük tőle, milyen érzésekkel ül be a Tények székébe.

– Az átigazolásomig nem szeretnék nyilatkozni – mondta, de annyit mi is bizton állíthatunk, hogy hiába is gondolná meg magát, már nincs visszaút az RTL-be. Helyét ugyanis D. Tóth András tölti be a Fókusznál.

Fridit pótolni kell

Miután Friderikusz Sándor nem adja a nevét ahhoz, ami a TV2-nél zajlik, azaz nem forgatja le a sztárokkal együttalvós műsorát, alapos fel van adva a lecke, hogy mi lesz a vasárnap estékkel. Ez ugyanis az a ritka kivétel, amit megnyernek a nagy konkurenssel, az RTL Klubbal szemben. Elő kellene állniuk egy húzóműsorral, amire nincs sok idejük, mert Fridi show-ja áprilisban indult volna. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711667413
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082249_auto_resized.jpg
vg.hu

Hivatalos: új gyárat épít a Rheinmetall német hadiipari óriás Magyarországon – már le is teszik az alapkövet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711667413
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711667413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079951_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076905_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stephen King annyira félt ettől a horrorfilmtől, hogy nem tudta végignézni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...