Celeb

Ezt tervezi Vajna Timi 20 év múlva

Bors

Létrehozva: 2016.03.24.

Nem foglalkozik a kritikákkal, csak arra koncentrál, hogy a férjétől független üzletasszonyként is megállja a helyét.

Közgazdász szakon végzett, így nem is csoda, hogy nem csak a partik csillogó világában, hanem az üzletben is megállja a helyét Vajna Timi, aki már az egyetemi évei alatt is dolgozott. Biztos német és angol nyelvtudással rendelkezik – utóbbi csiszolásában, férje, Andy Vajna is sokat segített. A Hot! magazin szerint Timi apró lépésekkel haladt előre a ranglétrán: az egyetem után marketing területen helyezkedett el, ma pedig több sikeres vállalkozás vezetője.

– Mindig is érdekelt a szépségipar és a divat, ebből fakadóan természetes, hogy ezeken a területeken indítottam el az üzleti vállalkozásaimat – mondta Timi a magazinnak. Az üzletasszony szépségverseny-tulajdonos, társtulajdonos a gyémántbizniszben, hosztesz-közvetítő cége van, és elismeri, körülményei nagyban hozzájárultak, hogy mára ilyen sikereket ért el.

– Nagy szerencsém van, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatok, amiket szeretek, motivál az a közeg, amiben nap mint nap dolgozom. A férjem segítségemre van az üzleti vállakozásaimban, pénzügyi döntésekben gyakran kikérem a véleményét. Általában megfogadom a tanácsait, de volt már olyan, hogy homlokegyenest mást gondoltunk egy dologról, és nekem lett igazam – mondta Timi, aki húsz év múlva gyerekei körében képzeli el magát és nagyon szeretne társadalmi munkát végezni főleg Magyarország és a magyar emberek szolgálatában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979713
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979713
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián