Sport

Forma-1: utálják a pilóták az új kvalifikációt

csb

Létrehozva: 2016.03.16.

A hétvégén rajtoló F1-es idényben több debütálóval is számolni kell. Kérdés, mennyire válik be az újonc Haas csapat, a bakui helyszín, vagy a legfontosabb szabályváltozás, a megreformált időmérő edzés.

Káoszba fullad az időmérés?

– Nem vagyok a kvalifikáció megváltoztatásának a rajongója, ahogy egyetlen pilóta sem – mondta a négyszeres világbajnok Ferrari-pilóta, Sebastian Vettel. – Nem értjük, mi volt a baj a régivel. Egyesek számára lehet, hogy izgalmas a véletlen szerepének növelése, az viszont fontos, hogy a sport sport maradjon, és végül a leggyorsabb versenyző álljon az élen.

Hogy miben áll a változás? A kvalifikáló edzés továbbra is három részre tagolódik, ám a pilóták egy idő után másfél percenként esnek majd ki. Vagyis a 16 perces Q1-ből hét perc után kezdenek hullani, egymás után hatan. Majd jön a 15 perces Q2, amelyből hat perc után heten búcsúznak. A 14 perces Q3-at nyolcan kezdik meg, az ötödik perctől kezdődik a fogyatkozás, így az utolsó másfél percben már csak ketten küzdenének meg a pole pozícióért.

Haas: csapat a semmiből

2010 óta az amerikai Haas lesz az első újonc csapat a mezőnyben. A saját istállót alapító Gene Haas hat év alatt, a semmiből építette fel az együttesét, amely a hírek szerint 100 millió eurós (31 milliárd Ft) költségvetéssel rendelkezik. A hasonló próbálkozások sorra elvéreztek, egyedül a Manor (a Marussia utóda) maradt állva, amely fennállása óta mindössze két pontot szerzett. A motort a Ferraritól vásárolták, és egyik pilótájuk, Esteban Gutierez is Maranellóból érkezett, míg a másik Romain Grosjean a Lotustól.

Csúcssebesség Bakuban

A 21 futamos versenynaptárban egyetlen új helyszín, Azerbajdzsán kapott helyet, amely tízéves szerződést kötött a száguldó cirkusszal.

A bakui pályáról tudni kell, hogy utcai, amely a történelmi óvároson is áthalad. A Neftchilar sugárúton – több mint két kilométerével ez lesz az idei leghosszabb egyenes – pedig akár 340 kilométeres sebességet is elérhetnek majd a pilóták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713423911
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139789_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139190_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Hosszú Katinka már nem kivételezett személy, nem utazhat az Eb-re

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713423911
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713423911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713423911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713423911
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget