Aktuális

Vivien nagyapja: „Rohadjon meg az unokám gyilkosa!”

H. Á.

Létrehozva: 2016.03.14.

Nem csitulnak az indulatok a március 5-én megölt Majoros Vivien ügyében. A 20 éves lány családja nem tudja feldolgozni a felfoghatatlant, István, a nagypapa pedig egyenesen azt kívánja: bárcsak meg se született volna a gyilkossággal gyanúsított K. Bálint.

„Rohadt volna meg az édesanyja méhében ez a féreg, aki elvette az unokám életét!” – írta a gyilkossággal gyanúsított K. Bálint Facebook-oldalára a megölt Vivien nagyapja, István. Mindez azért vált láthatóvá bárki számára, mert a hétvégén egy számítógépes hacker feltörte a fiú odalát, így már nem csak Bálint ismerősei olvashatják az üzeneteket.

A nagypapát szemmel láthatóan nagyon megviselték a történtek: profilképét Vivien fotójára cserélte, és több bejegyzésében is arról ír, hogy nem tudja felfogni a történteket. „Állandóan róla beszélünk és róla ál­modunk” – írja egy másik be­jegyzésében, K. Bálintot pe­dig több alkalommal is az idézett fé­reg jelzővel illeti. Kerestük Istvánt, de azt üzente: nem tudna most higgadtan nyilatkozni, talán majd a temetés után. 

A család fájdalma érthető, hiszen K. Bálint tette nemcsak brutális, de aljas is volt. Vivien március 4-én, pénteken ment el egy születésnapot ünnepelni a fővárosi Népligetben található szórakozóhelyre. Szombat hajnalban látták utoljára: egy térfigyelő kamera rögzítette, ahogy telefonál a klub előtt. Ekkor még nem tudhattuk, de a lány épp későbbi gyilkosát, K. Bálintot hívta.

A fiú iskolai osztálytársa, diákkori szerelme volt, aki kocsival ment Vivienért. Bálint egy vadásztőrrel tizenháromszor szúrta meg Vivient, majd a holttestet egy Dabas környéki erdős területre húzta, ahol gallyakkal, falevelekkel és a kabátjával lefedte. Ezután országos keresés indult Vivien után, a lány családja, barátai több felhívást is közzétettek. Ezeket Bálint is megosztotta a neten, hogy elterelje magáról a gyanút. A rendőrség csak napokkal később, múlt csütörtökön jelentette be, hogy megtalálták Vivien holttestét és letartóztatták Bálintot, aki azóta már előzetesbe is került.

A meggyilkolt lány családja azóta sem ocsúdott fel. Édesanyja, Gyöngyi azóta alig alszik, de Bálint viselkedését ő sem tudja mire vélni.

– Szóhoz sem jutok attól, hogy viselkedik a lányom gyilkosa – utalt arra, hogy Bálint a bíróságon középső ujját mutatva beintett. – A fiú családja azóta sem keresett fel minket, hogy bocsánatot kérjenek, bár őszintén szólva nem is tudom, hogyan reagálnánk, ha egyszer csak bekopognának. A férjem talán nem is engedné, hogy bejöjjenek, én sem várom el, hogy részvétet nyilvánítsanak – mondja fakó hangon.

Gyöngyi azt is elárulta a Borsnak, hogy a lányáról szóló híreket képtelen elolvasni, csak a címeket nézi meg, de nem kattint rájuk.

– Arra is hiába próbáltam magam rávenni, hogy elolvassam a lányom facebookos üzeneteit. Egyszerűen nem megy...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711692912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711692912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten