Sport

Álmában érte a halál Verebest, a Mágust

Bors

Létrehozva: 2016.03.13.

Nincs többé magyar futballmágia. Végleg elment a Mágus, azaz Verebes József edző.

Március 23-án ünnepelte volna 75. születésnapját, csakhogy súlyos tüdőbetegsége miatt ő is sejtette: lassan és feltartóztathatatlanul közelít a túlsó part, ahonnan halandó számára nincs visszaút. A Mágus – mert kedvelői és ellenségei is így becézték – kétszer vezette magyar bajnoki dobogó csúcsára a Győrt, majd az MTK-nál művelt csodát, a Hungária körútiaknak is adományozott egy NB I-es aranyérmet. Mindamellett a magyar válogatottat is irányította két szakaszban.

Verebes a honi labdarúgó játékvezetői kar erőnléti edzőjeként szerzett magának nevet, az évek során dolgozott a Videoton, a Győr, az MTK, a Bp. Honvéd, a Vasas és a Diósgyőr mesterként. Az elmúlt időszakban nagyon megromlott az állapota, tüdőbetegségben szenvedett. Lefogyott, legyengült, sokat aludt.

– Borzasztóan vagyok, semmi erőm sem maradt, az ágyon kívül tíz percig sem bírom. Nagy pofont kaptam a sorstól, nem tudom, már nem is hiszem, hogy felépülök… – mondta a Kisalföldnek élete utolsó interjújában.

Korábban még bízott abban, hogy felépül, aztán lelkiereje is mindinkább elhagyta.

– Megesik, hogy felriad, és keresi a régi játékosait. A győriekért mindmáig rajong – mesélte neje, Marika.

Lapunk úgy tudja, az utóbbi napokban már az ágyból sem tudott kikászálódni, s vasárnap délután, álmában érte a vég.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713587111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713587111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja