Kormos Anett – Nőnap szalonnás tojással - interjú

A csúnya férfiakra bukik

– Legutóbb Kovács András Péterrel közös estjén, a Numera című előadáson láttam, az elején viccesen megjegyezte: ön a páros női tagja. Gyakran poénkodik ezzel és a közönség mindannyiszor nevet is rajta. De mit jelent Kormos Anett számára nőnek lenni?
– Nőnek lenni szerintem jó, de nehéz. Szenvedélyes kapcsolatban vagyok a saját nőiségemmel, szakítani vele nem tudnék, nem akarnék, de olykor egy kis távolság azért jó lenne. Tanulom még, hogy lehetek úgy nő, akár jó nő is, hogy közben a teljesítményem se szoruljon háttérbe, sőt, akár úgy nő, hogy többet ne kelljen azt hallgatnom, hogy nő létedre...

– Mit gondol a nőnapról?
– Minden olyan ünnepet, napot örömmel fogadok, amelyiken van esély arra, hogy virágot, csokit, szalonnás tojást vagy bármit kapjak. Amúgy meg én nem sajnálnék a férfiaktól se egy férfinapot. Férfinek lenni sem lehet könnyű, mégha innen nézve néha úgy is tűnik.

– Mire vágyik a férjétől ezen a napon?
– Hogy ne legyen otthon, amikor jön a szeretőm. (Nevet.) Nem ám... Otthon lehet. Na jó: valójában egyikünk sem nagyon tud figyelni az ilyen ünnepekre, de ez nem jelenti, hogy nem próbálunk egymásnak örömet szerezni, függetlenül attól, hogy a naptár ezt előírja-e nekünk vagy sem. Elég régóta együtt élünk ahhoz, hogy ne az ilyen alkalmakba kapaszkodva várjunk valami különleges élményt a másiktól.

– Mesélne az első randevújukról?
– Színházba mentünk, és a férjem az első sorban foglalt helyet, ami azt jelentette, hogy két órán keresztül nézhettük Xantus Barbara fenekét közvetlen közelről. A darabra nem emlékszem, de Barbara fenekéről hosszabban is tudok nyilatkozni – igény esetén.

– Férfi olvasóink bánatára ugorjuk át ezt a részt. Inkább az érdekelne, ön milyen típusú pasikat nézeget szívesen? Elsősorban a mozivásznon, természetesen...
– Forgatókönyvírói pályafutásom alatt többek között azt is megtanultam, hogy a színészeket csak nézni jó. Tehát a férfi színészek iránti rajongásom elsősorban nem azért ártalmatlan, mert nem lenne esélyem bármelyik hollywoodi sztárnál (dehogynem!), hanem mert sosem szívatnám meg magam annyira, hogy összejöjjek egy színésszel. De ha mindenképpen a mozivászonról kell választani, akkor én Jeff Bridgest kérem. Szeretem az olyan férfiakat, akiken látszik, hogy férfiak, és akik nem töltenek több időt a fürdőszobában, mint én. Bár Jeff Bridges kivétel, de én a csúnya férfiakra bukok, ami azon a feltételezésen alapul, hogy akivel a sors szűk markú volt külsőségek tekintetében, azt nyilván kárpótolta belső értékekkel. Erre persze nincs bizonyíték, ez inkább csak értelmetlen zsigeri vonzódás a részemről.

Mára a megrendelők futnak utána

– Elképzelte már, milyen nő lesz majd a kislányaiból?
– Eszem ágában nincs. Időnként már felsejlik bennük a nő, és az nagyon ijesztő ám egy szülő számára. Szemet gyönyörködtető is persze, de főleg ijesztő.

– Mennyire van határozott elképzelésük az öltözködésről, még tudja irányítani a lányokat?
– Nálam a pénz, nálam az erő, nálam az ész. Jól is néznénk ki, ha nem tudnám irányítani őket. Csak nem cél az irányítás, inkább szeretném valahogy vállalható mederben tartani a saját, kialakulóban lévő ízlésüket. Azt hiszem, még eléggé kedvelnek ahhoz, hogy hallgassanak rám.

– A már említett előadáson elárulta: szereti a véres steaket. Elkészíteni is? Mennyire van otthon a konyhában?
– Semennyire. Van konyhánk és az otthonunkban van, de nem vagyok valami nagy séf. Ezt-azt el tudok készíteni, jobbára olyanokat, amiknek a gyerekek örülnek. Azt is tudom, hogy a steaket hogyan kell megsütni, de ahhoz túl drága, hogy otthon kísérletezgessek vele.

– Jut ideje kikapcsolódásra a gyerekek, az előadások mellett?
– Azt mondják, mindenkinek arra jut ideje, amire akar időt szakítani. Én nagy lustulós vagyok. De nagyon tudok dolgozni is. Ha két nap alatt annyit dolgozom, mint egy hozzám hasonló típusú ember négy nap alatt, akkor marad két óra pihenőm... Úgyhogy annyit dolgozom.

– Közel két éve nyilatkozta, az a terve, hogy a lehető leginkább a maga ura legyen, megtalálja az arányokat a fellépések és az írás között. Hogy halad ezen az úton?
– Ha elindulsz egy úton, nem a vége felé közeledsz, hanem az elejétől távolodsz. Ezt most találtam ki. Jó nem? Tisztára, mint Kormos Coelho. De ha úgy akarok fogalmazni, hogy értelme is legyen, ne csak jól hangozzon, akkor azt mondanám, hogy haladok ezen az úton, de közben egy csomó más út is elém került és érdekessé vált. Lassan a magam ura vagyok, már nem nekem kell megrendelők után futnom, hanem a megrendelők futnak utánam és nagyon-nagyon jólesik, amikor csak azért azt mondhatom egy munkára, hogy nem, mert nem tetszik. Annyira új érzés ez számomra, hogy egészen megrészegít.

– Van olyan téma, ami tabu a színpadon?
– Tabu talán nincs. Olyan van, ami nem érdekel vagy nem passzol az ízlésemhez.
Akkor is hiteles, ha leveszi a bohócorrot

– Egy cikkben fogalmazta meg: minden nő szeret bókokat kapni, de nem hegyezhetjük ki a nőiségünket dekoltázsokra, fenekekre meg meztelenségre – ez elsősorban a közösségi oldalakon jellemző. Mi a legnagyobb probléma ezzel?
– Azt hiszem az, hogy kiöljük az igényt az ellenkező nemből, hogy többre is kíváncsiak legyenek belőlünk, mint amennyi látszik. Szépnek lenni jó, aki szép, szerencsés – talán, egy ideig –, de aki erre épít egy karriert, az azt hiszem alábecsüli magát, nem bízik abban, hogy több ennél. Aki azt üzeni magáról – és csak azt –, hogy nézzétek, milyen szép vagyok, az idővel elveszíti a lehetőséget, hogy mást is üzenjen. Márpedig a szépség önmagában csak arra elég, hogy sokan ágyba vigyenek... vagy kevés gazdag vigyen ágyba... Ez szerintem egy magára valamit adó nő számára nem lehet életcél.

– Ha egy humorista komoly témáról ír állásfoglalást, arra miként reagálnak az emberek? Gondolok itt például a Hosszú Katinka-ügyről írt véleményére.
– Múltkor az egyik kolléganőm a wmn.hu-nál azt mondta, szerinte becsülendő, hogy ki mertem bújni abból a skatulyából, amibe a közönség belegyömöszölt. És –bár nyilván jólesett, hogy ezt mondja – én valójában nem gondolom, hogy bármilyen skatulyából is ki-be bujkálnék. Én ugyanis nem voltam benne soha semmilyen skatulyában. Az, hogy a közönség mennyit lát belőlem, nyilván függ a médiában való szerepléseimtől. De az, amit az emberek a tévében látnak belőlem, az nem egyenlő velem, csak egy aprócska részlet belőlem. Láttak nevettetni. Igen. Tudok nevettetni. De nem csak azt. Még csak azt se mondom, hogy a legértékesebb részletet látják belőlem. Csak a legeladhatóbbat. Visszatérve a kérdésre: mivel több mint százezren lájkolták és osztották meg az említett komolyabb hangvételű írást, azt hiszem, nem vagyok teljesen hiteltelen akkor sem, ha leveszem a bohócorrot. 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!