Test és lélek

7 mellforma van a világon, ilyen melltartó illik rájuk

Bors

Létrehozva: 2016.03.09.

Bár mindegyik másnak látszik, a valóságban hét típusú mell létezik a világon. Ha a hölgyek tudják, melyikbe tartoznak, könnyebb a melltartót is kiválasztaniuk.

Egy fehérneműcég kezdte el komolyabban tanulmányozni a nő mellformáit, annak érdekében, hogy még jobb minőségű, szinte művészi pontossággal megtervezett melltartókat készíthessen. Eközben vették észre, hogy az első látásra teljesen eltérő formákat hét nagy csoportba lehet beilleszteni. Aki a pontos mérete mellett ezt a formát is ismeri, megtalálhatja a számára tökéletes álommelltartót.

1. Kerek

Amikor a két mell mé­rete megegyezik és a mellbimbóhoz viszonyítva az alsó és a felső része is teljesen egyforma, akkor beszélünk kerek formáról. Ilyen esetben nincs szükség párnázott melltartóra, sőt ha nem túl nagy, akkor még merevítőpántra sem. Az ilyen formájú mellre a legegyszerűbb melltartó is tökéletes, nem kell változtatni a formáján, érdemes úgy viselni, ahogy azt a természet megteremtette.

2. Kelet-nyugati irány

Ha úgy állnak a mellek, hogy a mellbimbók kifelé néznek, akkor a kelet-nyugat típusba tartozik a mell. Ez akkor is érvényes, ha csak az egyik mell néz egy kicsit kifelé a mellkastól. Az ilyen formára t-shirt melltartó javasolt, ez kisimítja az alakot és felhívja a mellekre a figyelmet. Nagyságtól függően segíthet a merevítőpánt is, a párnázás felesleges.

3. Tér

Az oldalra álló mellek között na­gyobb tér van. Ilyen formájú mellük általában a teltebb hölgyeknek van, ellentétben a kelet-nyugati irányú típussal. Nagyon jól áll rajtuk az olyan melltartó, amely kicsit megemeli a melleket, főként oldalról. Felesleges számukra a párnázás, ajánlottak a merevítőpántos modellek, ezek nagyon szép dekoltázst alakítanak ki.

4. Könnycsepp

Ez a forma pontosan olyan, mint az elnevezése: kerekek, de a felső részén valamivel kevésbé, mint az alsó részen. Ők igazán szerencsés helyzetben vannak, mert szinte az összes típusú melltartó remekül áll rajtuk. Érdemes addig próbálgatni, amíg megtalálják a tökéletes méretet, hogy sehol ne vágjon be a fehérnemű széle.

5. Kicsi

A kisebb mellek általában az alsó részükön szélesebbek, mint a felsőn, és valamivel hosszabbak, mint a szélességüknél. Nekik nagyon jól állnak a bélelt melltartók, persze csak akkor, ha időnként valamivel nagyobbnak szeretnék mutatni a mellüket. Ideálisak számukra vékonyabb anyagból, selyemből vagy csipkéből készült darabok is, mivel ezek még inkább kiemelik a szép formákat.

6. Aszimmetrikus

A legtöbb nőnek aszimmetrikus a melle valamennyire. Van, akinél ez csak az évek mú­lásával lesz látványosabb, másoknál már egészen fiatalon látható a különbség. Ez nagyon jól pa­lástolható azzal, ha a kisebb oldalon kivehető bélést használnak. Amennyiben nagy a különbség, úgy speciális melltartót érdemes vásárolni.

7. Harang

Ezek formára hasonlóak a kicsi mellekhez, vagyis az alsó részük szélesebb, mint a felső, de méretre nagyobbak. Éppen emiatt számukra ajánlott olyan melltartót viselni, ami alulról támasztja meg azokat. A párnázás általában felesleges, ahogyan a merevítőpánt is, mivel már egy megfelelő méretű melltartó is nagyon szép dekoltázst alakít ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/JmHfTibHr1n8GMOthOqKbLlYRwMklrpXPyMmnp3NQaQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyZjk5NmE0ZWQ2YzRmMGViYjQwMmM3N2Y3ZTllMmIz.jpg
Ezo

Hétfőn érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/nYMsw4zKCvYAZ6pQY_UmjgNi8htapMVwcLVH1IQzkbA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E4NTk4MmYxNDU4YTRhMTJhOTVmMmVkY2FmNjg5NGEz.jpg
Ezo

Ősi tudás tárul fel: ezt árulja el rólad az atlantiszi horoszkóp