Nővér képezte ki férje ápolására Vajna Timit

nővér
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 08. 04:00
A filmmogul ifjú felesége minden áldozatra kész koros ura kedvéért. Tímea most már szakszerűen tud sebeket ellátni és kötözni.
kbv, T. T.

Heteket töltött kórházban a közelmúltban Andy Vajna, aki eddig senkinek sem beszélt arról, mi is, és mekkora a baj. Azt tudni lehetett, a lába okozza a problémáit, s sokáig az is kétséges volt, hogy repülőre szállhat-e, hogy részt vegyen az Oscar-díj átadóján Los Angelesben. Félő volt ugyanis, hogy frissen operált lábából vérrögök indulnak el, amelyek trombózist is okozhatnak. Az Első Magyar Filmdíj vasárnap esti díj­átadó gáláján viszont a filmgyártás megújításáért felelős kormánybiztos nyíltan beszélt betegségéről a Bors újságírójának.

– Volt egy operációm Amerikában két hónappal ezelőtt, és a seb nagyon lassan gyógyult be. Szokatlan, de előfordul, ez okozta a mostani problémákat. De már semmi bajom – mesélte lapunknak Andy, akitől hamar felesége, Timi vette át a szót, akin látszott, férje minden gondjával és bajával tisztában van, a híresztelésekkel ellentétben nagyon is gondoskodó feleség. Vajna jó kezekben volt Amerikában és a repülőúton is.

– Kifejezetten aggódós feleség vagyok, mindig ott voltam a kötéscserénél is, ahol megmutatták és megtanították nekem a nővérek, hogy hogyan kell Andyt és a sebet ápolni. Így amikor most Amerikában voltunk az Oscaron, meg tudtam csinálni magam is – emlékezett vissza Tímea. Aligha lehetett könnyű dolga: egy, nehezen gyógyuló, makacs seb ellátása ugyanis nem egyszerű feladat. Fokozottan ügyelni kell a teljes tisztaságra, a sebbe a legkisebb szennyeződés sem kerülhet, a kötés nem lehet sem szoros, sem laza – s nem utolsósorban nem szabad fájdalmat okozni a betegnek.

– Most már erre sincs szükség, a napokban jártunk kontrollon az orvosnál, aki mindent rendben talált – magyarázta Timi.

Tarolt Liza, a rókatündér

Az est legnagyobb győztese Ujj Mészáros Károly filmje, a Liza, a rókatündér című alkotás volt, mely 15 jelölésből hét prímet vitt haza, a főszereplőnő Balsai Móni pedig a magyar prímmel párhuzamosan Monte-Carlóban a vígjátékok nemzetközi fesztiválján kapott elismerést.

– Hülyén hangzik, de fogalmam sincs, hány díjjal jutalmazták már a rókatündérért, de a Magyar Filmdíj egy különösen nagy megtiszteltetés számunkra – fogalmazott Móni.

A szakma ítélte a díjat

Nem volt éppen zökkenőmentes az első magyar filmdíj díjátadója. A díjakat átadó színészek, filmes szakemberek közül volt, aki közvetlenül színpadra lépés előtt tudta meg, hogy neki kell átadnia a díjat – így nem is igen sikerült a párosoknak a vetítésekkel összhangban remekelniük.

A filmdíjat egyébként a szakma ítélte meg, vasárnap délután egykor hozták meg a döntést, kik legyenek a nyertesek.

– Fontos, hogy a szakma tisztelje saját magát. Ehhez a díjhoz a szakma ül le, nézik meg egymás filmjeit, és szavaznak tulajdonképpen a versenytársaikra. Remélem, hogy rendszeres lesz – mondta a Borsnak Andy Vajna. – Volt egy rakás baki, de ez volt az első – magyarázta Vajna, aki elárulta, a gálát három hónap alatt szervezték meg.

Osvárt Andi melle is szerepet kapott

Púderszínű, a tökéletes alakjára tervezett egyedi overallt viselt Osvárt Andrea, ami erősen hangsúlyozta telt kebleit és mellbimbóit. A díjátadó utáni partira már át is öltözött.

– Talán túl merész volt az a ruha, azt gondoltam, hogy sok színésznő ki fog tenni magáért (tévedett – a szerk.), ezért választottam én is egy ilyen látványos darabot. Ritkán viselek hasonló ruhát – mondta a színésznő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.