Celeb

Zámbó Jimmy kamutrónját árulják a neten

H. Á.

Létrehozva: 2016.03.07.

Az egyik legnagyobb internetes árverési oldalon kínálják Zámbó Jimmy királyi székét. Legalábbis ezt állítja a hirdető. Krisztián, a Király fia szerint azonban szó sincs erről, és az egész csak átverés.

Zámbó Jimmy másfél évtizeddel halála után is hatalmas sztár, óriási rajongótáborral. Ennek is köszönhető, hogy a mai napig minden vele kapcsolatos tárgy, relikvia vagyonokat érhet. A Bors különös hirdetésre bukkant az egyik internetes licitoldalon.

– Királyi székek párban, Zámbó Jimmy- ereklyék. Trónszékpárunk az egykori énekes király, Zámbó Jimmy tulajdonában állt, özvegye értékesítette ezt egykor, amiről az egyik szék alján néhány sorban meg is bizonyosodhatunk! – olvasható a hirdetés szövege.

Magáról a székről azt állítják, hogy 1880 és 1920 között készült, és, hogy önmagában is igen értékes. Az egyik fotón látható egy kézírás „Edith asszony” aláírással. Ez így szól: „Igazolás! Ez a karosszék elhunyt férjem, Zámbó Jimmy tulajdona volt.” A licit lapzártánkkor 13 ezer forintnál állt.

Már a hirdetési szöveg is gyanússá tette a dolgot, de a biztonság kedvéért tárcsáztuk Jimmy fiának, Zámbó Krisztiánnak a számát, aki már látatlanban sem tartotta valószínűnek, hogy a székek az édesapjáé lehettek.

– Valóban volt neki egy gyönyörű karosszéke, oroszlánfejes karfával, de azt nem adtuk el, még mindig megvan az öcséimnél – mondta. A biztonság kedvéért megmutattuk neki a hirdetést, hogy biztosak lehessünk: átverésről van szó.

– Biztos, hogy nem apué volt, ez nevetséges. Az előbb említett szék a mai napig megvan, emlékszem is rá gyerekkoromból. Apu nem trónnak vette, hanem egy bútorgarnitúra részeként. A sajtó persze trónnak hívta, de valójában egy díszes karosszék – magyarázta Krisztián, aki szerint nem először fordul elő, hogy visszaélnek apja nevével.

– Valahol még büszkévé is tesz, hogy akkora sztár, hogy még mindig el lehet adni a nevével dolgokat – vélekedik.

Krisztián azt is említette: nemrég felröppent, hogy elárvereznek egy franciaágyat, amiben Jimmy állítólagos szeretőjével töltötte légyottjait. – Abból sem volt egy szó sem igaz – mondja.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144289_auto_resized.jpg
origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában