Benkő László: A stressz miatt festem a körmömet

Másfél éve tervezzük ezt az interjút. Elég hosszan várakoztatott.

Nem tehetek róla. Általában nem kell rám várni, ha valaki keres, azonnal létrejön a találkozó, de valahogy mindig úton voltam, amikor hívott, és azután a beszélgetéseink között egyre hosszabb időszakok teltek el, így elszaladt az idő. Megbízható ember vagyok!

Nagyon telített a naptárja?

Teljesen, és emiatt rengeteget utazom. Az esetek nagy százalékában vidéken vagy külföldön vagyok. Turnézunk az Omegával, és egyéni munkáim is vannak.

Anyagi okokból vagy lelkiismeretességből dolgozik ennyit?

Mindkettő igaz. Megszoktam ezt az életformát. Azt vallom és tapasztalom, hogy ha az én korosztályomból valaki egyik napról a másikra azt mondja, nincs tovább, akkor szellemileg és fizikailag is hamar padlót fog. Ezért is mondom, ez egy különleges életforma, és mindig van benne olyan, amit még meg kell oldani, ki lehet próbálni. Annyi dolog van, amivel még nem foglalkoztam, és ezekhez mindig izgalommal nyúlok. A mai zenékkel például egyszerűen nem tudok betelni. Hallgatom őket, és keresem a lehetőséget, hogyan karolhatnám fel a modernkori zenét.

Értem én a rockerséget, de árulja el, túl a hetvenedik évén nem ciki festett körmökkel, számtalan gyűrűvel, lánccal, fülbevalóval közlekednie?

Szerintem nem. Van okom a külsőmre.

Mi az?

Talán senki nem hiszi el, hogy egy ma­gamfajta ember tele van szorongással, gátlással, kétkedéssel és félelemmel, de így van. Már fiatal srácként is azt kérdezgettem a nagy színészektől, akik nekem óriási tanítómestereim voltak az életben: te is szorongsz, amikor kimész a színpadra? Sinkovits Imre saját fiaként tekintett rám, és ő azt mondta nekem: ne viccelj, Lacika! Akiben nincs meg az a fajta szorongás, hogy teljesítse a tőle elvártakat, az vagy szélhámos, vagy köze nincs a szakmához. Akiben van, annak minden nap egy új kihívás. 

Mégis mitől fél?

Az emberek heteket, olykor hónapokat várnak egy koncertre, készülnek rá, és ennek a kihívásnak szeretnék megfelelni.

És hogy jön ide a fekete-fehérre lakkozott körme?

A szorongásaimat körömrágással oldottam fel. Egy zongoristának különösen csúnya, ha rágott körmökkel mutatkozik. A televízió a kezet is mutatja, és emiatt szégyelltem magam. Egy haveromnak panaszkodtam a problémámról, és kitaláltuk, ha kifestem a körmeimet, talán nem fogom rágni őket. Az ékszerek pedig hozzátartoznak a rockerséghez, és segítenek kilépni a hétköznapokból. Az ugyanis szerintem nem működik, hogy este hétig hétköznapi pasas vagyok, aztán átalakulok valami mássá.

Másfél évvel ezelőtt zenésztársával egy buli után verekedésbe keveredtek egy taxisofőrrel. Hol tart a rendőrségi eljárás?

Folyamatban van.

Ön alapjáraton harcias lélek?

Inkább jámbor vagyok, és azt hiszem, minden rocker az. A keménységünk csak szerepjáték, de valójában ez is csak az érzékenységünket bizonyítja. Valóban nem tudtuk kezelni a helyzetet, de az úr bunkó volt, és még az a szerencse, hogy nem szeletelt fel minket. A tettéért megfogja kapni a magáét, és nem feltétlenül csak miattunk. Néhány hónapja ismét megvert néhány embert. Már a taxiszövetség is elzárkózik előle. Ezt így nem lehet csinálni! Mi marad így meg az emberek emlékezetében? Hogy a taxisa megütötte? Ezért ülni fog, és majd ráébred, milyen szabályok uralkodnak a börtönökben.

Az Omega hírnevét jó néhány belső konfliktus is megtépázta. Mihály Tamás basszusgitáros szembe ment Kóbor Jánossal, miután nem értett egyet a frontember döntéseivel.

Nézze, olyan nincs, hogy ennyi évtizeden keresztül ne legyen konfliktus egy együttesben. Az, hogy a vitájuk mennyire megalapozott, maguk döntik el. Én nem szálltam bele a harcukba. Mindkettőnek van józan esze, megoldják a nehézségeket. A súrlódás egyik tárgya az volt, hogy az Omega templomkoncerteket vállalt, illetve olyan helyszínen is fellépett, amely politikailag egy oldalhoz köthető. A zene mindenkié. Mecky felismerte a templomkoncertek jövőbe küldött üzenetét. Ez vallástól független, és nem a helyszín, hanem az ügy a fontos.

Életút

1940-50-es évek: 1943. június 12-én születik Szombathelyen. Érdeklődő kisgyerek, hamar rátalál a zenére. Tanulmányait már a fővárosban kezdi meg.

1960-70-es évek: Középiskolás korában zenélni kezd. Belép a Benkó Dixielandbe, majd a Prófétába, ezután az Omega billentyűse lesz. Megnősül, két gyermeke születik.

1980-90-es évek: Sokat koncertezik az Omegával, de szólókarrierjét is építi. Operát és balettot ír, és szerepel a Rádiókabaréban.

2000-es évek: Elvállalja a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetői pozícióját. Rendszeresen fellép egy tribute zenekarral is.

Napjainkban: Az Omegával turnézik. Harmonikus családi életet él feleségével, és nagyon büszke két gyermekére.