Celeb

Srámek: Ok nélkül haragszanak Zámbóék - videó

Fái

Létrehozva: 2016.03.01.

Peter Srámek–Zámbó família 1:0. Ok nélkül haragszanak Jimmy rokonai a fiatal énekesre. Ezt szeretné egyszer s mindenkorra tisztázni Peter.

Srámek nem értette, miért nem hívták meg a Jimmy-gálára, amelynek évek óta résztvevője volt, kétszer díjat is nyert. Hiába kérdezte volna Zámbó Mariettát, hogy mivel bántotta meg a családot, az asszony nem vette fel neki a telefont. Persze az újságokból kiderült, Marietta azt nehezményezte, hogy a karácsonyi koncertjén Peter neki nem köszönte meg a segítséget. Pedig megköszönte, ezt videofelvétel bizonyítja. Nyilvánvaló a félreértés, amit az énekes képtelen tisztázni, hiszen nem állnak szóba vele. A balhé viszont a sajtóban egyre csak dagad, ezért Peter úgy döntött, nyilvánosságra hozza a felvételt.

– Megmutattam a videót, amelyen hallható: ahogy mindig, ott is megköszöntem a Zámbó családnak a segítséget – mondja Peter. – Azon hallható az igazság. Mindig szépen beszéltem a Zámbó családdal, és mindig szépen is fogok. Ha Mariettát bármi bántja, szóljon, és egy kávé mellett megbeszéljük. Nagyon sajnálom, ami a múlt héten történt. Soha többé nem szeretnék ilyet! Rengeteget dolgoztam, ők pedig nagyon sokat segítettek nekem. Sosem felejtem el, hogy Árpi volt, aki először küldött fel a színpadra énekelni. Hálás vagyok nekik. Nem haragszom senkire, de azt szeretném, ha az emberek látnák az igazságot.

(A videón a dal után hallhatóak a köszönetnyilvánítások. A Zámbó családot 4:08-nál említi meg Srámek.)

Mivel Peter még mindig keresi a szavakat, nem beszél tökéletesen magyarul, édesanyja, Darina segít neki. Elmondta, hogy a fiát az is megviselte, hogy megpróbálják összeugrasztani Zámbó Krisztiánnal, pedig nagyon kedveli, baráti volt a kapcsolatuk.

– Ha a közönség kéri, akkor Peti énekel Jimmy-dalokat – veszi át a szót Darina. – A szövegeket lefordítottam neki, tudja, mit énekel, átérzi a dalok tartalmát, és igyekszik átadni. Ezt megérzi a közönség is. Jimmy sikere, hogy ennyire szeretik ezeket a dalokat, Peti csak igyekszik méltó lenni hozzá. Sosem mondta, de még csak nem is gondolta, hogy jobb lenne bárkinél is. Peti többször hívta Mariettát, aki egyik megkeresésére sem reagált. Úgy gondolom, most már neki kell lépnie, néma telefonnal nem lehet átbeszélni a problémát. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711702214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711702214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel