Celeb

Gyász: elhunyt a legendás humorista

Bors

Létrehozva: 2016.02.28.

Lehr Ferenc halálának hírét Nádas György közölte Facebook-oldalán. A zenész-komikus rákbetegségben szenvedett, de halálát egy egészen szerencsétlen baleset okozta.

Lehr Ferenc még 1983-ban Boncz Gézával és Fogarasy Jánossal alapította meg az Atléta Trió nevű formációt, amely az ország egyik legnépszerűbb zenés-humoros csapata lett. A trió főként zenei paródiákat adott elő. A tragédia hírét egyébként közeli ismerőse, Nádas György hozta nyilvánosságra a közösségi oldalán.

„Drága Barátaim! A mai nappal az Atléta Trió a Mennybe ment. Boncz Géza és Fogarasy János után ma hajnalban Lehr Feri is elment. A legfájdalmasabban emlékezem mindhármukra” – közölte Nádas György.

A Blikknek nyilatkozott Lehr özvegye, aki elmondta, a legendás humorista hihetetlen, szinte filmbe illő módon veszítette életét: házimunka közben szenvedett súlyos balesetet múlt hétfőn, és két napra rá, február 24-én délután fél hatkor meghalt.

– Kevesen tudják, de Feri immár 26 éve rákbetegséggel küzdött, amit gyógyszerekkel kezelt. Sajnos ezek az orvosságok már régóta nem voltak elég hatékonyak, pár hónapja viszont egy kísérleti szert kapott, és ettől elkezdte jobban érezni magát. Az életkedve is visszatért. Mivel eldöntöttük, hogy a surányi házunkat eladjuk, aznap mindketten az épület körül tettünk-vettünk. Feri csinált egy állványzatot, amelyről az ereszcsatornát tisztította, de megcsúszott és lezuhant. Nagyon megijedtem, hiszen súlyos fejsérülést szenvedett, és rögtön hívtam a mentőt. A legszörnyűbb azonban az volt, hogy a rákbetegsége miatt nem tudták megfelelően ellátni, ráadásul vérzékenységben is szenvedett. Két nappal a baleset után hagyott itt minket – idézte fel Ágnes asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt