Celeb

Fel kellett vágni az x-faktoros Zsófi hasát

Bors

Létrehozva: 2016.02.25.

Néhány nappal hasi operációja után hazaengedték a kórházból Kállai-Kiss Zsófit, az X-Faktor felfedezettjét. Az énekesnő várhatóan hathetes kényszerpihenőn lesz.

Súlyos hasi műtéten esett át a múlt héten Kállai-Kiss Zsófi, aki már az otthonában lábadozik.

– Laparoszkópiás – szike nélküli – műtétre feküdtem be a kórházba, de a beavatkozás során kiderült, hogy a petefészekcisztámat ezzel a módszerrel nem lehet eltávolítani, így tizenkét centis vágással a hasamon ébredtem az altatásból. Kissé sokkoló volt, noha erre a lehetőségre is felkészítettek az orvosok – vallotta be a Borsnak az énekesnő, majd hozzáfűzte: az orvosok és a nővérek is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak vele. – Erős lány vagyok, hamar meggyógyulok!

A volt x-faktorost akkor szerette meg az ország, amikor a tehetségkutató 2010-es válogatójában kivételes átéléssel adta elő Cserháti Zsuzsa egyik számát. Bár azon a versenyen nem jutott be az élő show-ba, a 2014-es szériában már igen (lenti videó), és karrier­je azóta is szépen ível felfelé.

– Folyamatosan dolgozom, és azt tartom szem előtt, hogy a munkád történjen csendben, a sikered viszont legyen zajos. Szándékosan vonultam kissé háttérbe, nem sietek sehová. Igényes albumot szeretnék készíteni a saját stílusomban, és nem érdekelnek sem a trendek, sem az elvárások – mondta Zsófi. – Nem érzek megfelelési kényszert, és amióta így élek, folyamatosan érkeznek a felkérések. Ha kicsit jobban leszek, akkor az akusztikus formációmmal, Kovács Tamás gitárossal és Rafael Mario zongoristával klubkoncerteket is vállalunk majd.

 


Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086213_auto_resized.png
origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090909_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090301_auto_resized.jpg
vg.hu

Vissza nem térítendő támogatással várják az otthonfelújítási programot – VG Podcast

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715113
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról