Vélemény

Vélemény: A jövő

Barna L. Norbert

Létrehozva: 2016.02.20.

„Sokan szomorúan kullognak haza, és kérdezik a szüleiket: anya, én nem vagyok szép? És nap mint nap így ülnek majd be a hátsó padokba, megbélyegzetten.”

Egészen hihetetlen az az egység, amit tanárok és diákjaik mutatnak most kockásinges kiállásukkal. Az, hogy nincs fűtés vagy vécépapír az iskolákban, még nem is a legsúlyosabb gond. A tanárok egyre leterheltebbek, és hogy sokszor milyen könyvekből képtelenek tanítani, arról megint egy elképesztő példát kaptunk.

Tudják, mit kérnek ma egy nyolc­éves gyerektől? Hogy ismerje meg és viselje el a szégyen érzését. Egy munkafüzetben az áll, mutasson rá arra, ki a legszebb az osztályban, és nem nehéz elképzelni, ez mit jelent. Persze sokan választhatják azokat, akikkel jóban akarnak lenni. Akikkel megéri barátkozni. Ez tehát a közoktatás egyik fontos alapköve ma. A többiek meg szomorúan kullognak haza, és kérdezik a szüleiket: anya, én nem vagyok szép? És nap mint nap így ülnek majd be a hátsó padokba, megbélyegzetten.

Jó eséllyel ezek a nyolcévesek adják majd a jövő politikusait. Akit harmadikosként körülrajongtak, könnyen hiszi el, hogy akinek nincs semmije, annyit is ér… És akkor is ujjal fog mutogatni a kockásingesekre.

Persze amíg ilyenek a tanárok, mint most, nincs miért aggódni. Mert nekik még van szívük. Ők ki sem nyitják ezt a tankönyvet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693821
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693821
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek