Celeb

Rászálltak a rendőrök Lajcsi szomszédaira

Győrik L. Ferenc

Létrehozva: 2016.02.20.

Két rendőrnő faggatta csütörtökön Lajcsi szomszédjait: egy víztorony és a vízfogyasztási szokások érdekelték őket. Mindenkit kihallgatnak.

A rendőrség továbbra is minden követ megmozgat, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, ami a Lagzi Lajcsi ellen lopás és vesztegetés gyanújával indult nyomozást illeti. Csütörtökön újabb razziát tartottak Boldogasszonypusztán. Ezúttal azonban nem Galamboséknál, hanem a település la­kóinak házait járták sorra.

– Két rendőrnő jött egy gyönyörű fehér autóval. Igyekeztek azonban megbújva parkolni, majd szép sorban végigjárták a település házait – mondta egy helybéli informátorunk. – Először el sem akartuk hinni, miről kérdezik az embereket, az érdekelte őket, valóban van-e víztorony Lajcsi birtokán. Pedig a torony már akkor is látható, ha az ember autóval jön be a faluba, sőt, innen, az út széléről is egyértelműen látható. Az is érdekelte őket, kaptunk-e vizet Lajcsitól, és ebből a toronyból. Akit meg nem találtak itthon, azokat állítólag beidézik majd Székesfehérvárra – magyarázta informátorunk, aki meglepődött, hogy ezúttal már nem csak Lajcsiék birtokán kutatnak a zsaruk bizonyítékok után.

Informátorunk azt is hozzátette: az itt lakó alig két-három tucatnyi ember főleg idős nyugdíjas. Ügyes-bajos dolgaikkal általában a közeli Tatára vagy Komáromba járnak be, de oda is segítséggel, Boldogasszonypusztán ugyanis nincs tömegközlekedés.

– Hogyan és milyen közműveket veszünk igénybe? Milyen időszakokban fizettünk villanyszámlát? Igaz-e, hogy van itt víztorony? Mivel fûnenek Lajcsiék? – ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel nekünk – mondta másik informátorunk.

Galambos Lajcsit tele­fonon értük utol. Miután tájékoztattuk, mivel kapcsolatban kérdeznénk, pici gondolkodási időt kért, majd megeredt a nyelve.

– Amíg csak engem és a családomat lepték meg és faggatták, addig nem tehettem mást, lenyeltem. Igaz, azt is nehezen viseltem – kezdte Lajcsi. – Most meg azt hallom, hogy már az ittenieket sem hagyják nyugton. Boldogasszonypusztára nem jár busz, se vonat, se villamos, se HÉV, sőt metró sem. Az utat, ami ide vezet is általában én szoktam karbantartani. Abban azonban mind a nyomozók, mind a he­lyiek munkáját megkönnyítem, hogy ha valóban Székesfehérvárra kell majd menniük kihallgatásra, egy mikrobusszal megoldom az utazásukat. Csak mi­előbb véget érjen ez az ügy – magyarázta Lajcsi, aki hozzátette: korábban is számos alkalommal elmondta, a rendőrségen is, hogy saját vize van.

Hogy mit kereshettek valójában? Természetesen erről is szerettük volna megkérdezni a zsarukat, de válaszukig a jövő hétig biztosan várni kell.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt