Celeb

Szabó Zsófi: lesz egy közös gyermekünk

Sz. B.

Létrehozva: 2016.02.16.

Szabó Zsófi és párja, Zsolt, miközben a nyári esküvőt tervezgeti, családi vállalkozásba is kezdett.

Isten színe előtt fogadnak örök hűséget egymásnak néhány hónapon belül, a közös életet pedig közös vállalkozással szeretnék megalapozni. Mindezt a Story-gálán tudtuk meg Szabó Zsófi vőlegényétől, aki – bár nem állt szándékában – nem kis feltűnést keltett a vörös szőnyegen, amikor bevonult az est legsugárzóbb menyasszonya oldalán.

– Nem is akart eljönni – árulta el a helyszínen a Borsnak Zsófi, aki láthatóan büszkén fogta párja kezét, és mosolyogva mutatta be kollégáinak szíve választottját. – Nem szeretne közszereplő lenni, azt kérte, hogy húzzunk meg egy határt azzal, hogy a Facebookra feltöltünk egy közös képet, de mivel a Story Extra műsorvezetője vagyok, és egyértelmű volt, hogy itt a helyem, mégsem hagyhatta, hogy kísérő nélkül jelenjek meg – magyarázta Zsófi, majd Zsolt is megerősítette: csak szerelme kedvéért mutatta meg magát a celebvilág legnagyobb éves eseményén.

– Új számomra ez a szituáció a fotósok és újságírók gyűrűjében, de tisztában va­gyok vele, hogy ez is egy része Zsófi éle­té­­­nek, és amennyire szükséges, én is csatlakozom. Bár jobb szeretem az időt vele kettesben tölteni, a lovardában. Csodálatos az élet Zsófi mellett, és nagyon élvezem a vőlegényszerepet – tette hozzá a fiatalember, akitől azt is megtudtuk, hogy az első tíz hónap inkább Nyíregyházán telt, ahol kedvese a családjával és a barátokkal is­merkedhetett meg. – Mindenkit levett a lábáról, édesanyám sajnos már nem él, de édesapám nagyon szereti Zsófit – mondta el.

Az elmúlt hetekben azonban felköltöztek a fővárosba, nyári esküvőt ígérnek, de még a helyszín és a pontos dátum sincs meg, egyelőre annyit tudnak, hogy nagyon sokan lesznek az eseményen. Zsófi vőlegénye egyébként a munka mellett még egyetemre jár és másoddiplomáján dolgozik, amiről csak egy dolog vonhatja el a figyelmét: Zsófi.

– Most a leginkább a közös jövőnk megteremtésére koncentrálok – jelentette ki, majd mo­solyogva szép, szőke jegyesére nézett.

– Lesz egy közös gyerekünk, egy közös cég – újságolta el a lány. – Új ruhamárkát dobunk piacra, elérhető áron. Letisztult lesz, amilyen Szabó Zsófi 2016-ban. Nem va­gyok divattervező, ezért áll mellettem egy szakmai csapat, amely segít megvalósítani az elképzeléseimet – magyarázta, miközben smaragdzöld ruhájára mutatott, ami a Carnute első ruhakölteménye. – Ez egy egyedi, méretre gyártott darab, tehát nem a báli ruha lesz a profilunk, de sokrétű stílust képviselünk majd, főként praktikus és kényelmes darabokat fogunk készíteni. Olyan ruhákat kell elképzelni, amiket fel lehet venni iskolába, a munkahelyre, ugyanakkor egy vacsorán is meg lehet benne jelenni a nap végén – mesélte Zsófi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137453_auto_resized.jpg
origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713440111
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713440111
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713440111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713440111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk