Celeb

Lali elcsábította filmes partnerét

Bors

Létrehozva: 2016.02.14.

Munka közben esett szerelembe az argentinok népszerű színésznője, Lali Espósito. A gond csak az, hogy épp foglalt kollégáját csábította el.

Nős férfi fejét csavarta el Lali Espósito, az RTL Klubon múlt héten indult Isten áldjon, Esperenza! című sorozat sztárja. A huszonöt éves szépség a sorozat férfi főszereplője, Mariano Martínez iránt lobbant lángra, aki történetesen Juliana Giambroni modell férje volt a forgatások kezdetén, és nem utolsósorban két kisgyermek édesapja.  Mariano azóta elvált, Olíviát és Milót felváltva neveli exével, míg új kedvesével már a közösségi oldalakon is vállalják egymás iránti érzéseiket.

– A szívnek nem lehet parancsolni – mentegetőzött a színésznő, amikor a szerelemről faggatták, bár hozzátette, ő az általa megformált Esperenzára célzott. A telenovella története szerint ugyanis a lány a gengszterek elől menekülve egy templomban lel menedéket, ahol nemcsak édesanyját találja meg, hanem a szerelmet is, a vonzó Tomas atya személyében, akit Mariano alakít. Állítólag a két sztár között az első perctől kezdve vibrált a levegő, gyakorta lógtak együtt a forgatási szünetekben, és szívesen vették, ha újra kellett venni közös jeleneteiket. Hamar elindult a pletyka, miszerint átlépték a kollegalitás határát, és a hír nem bizonyult kacsának.

Hogy tartós lesz-e a két híresség viszonya, majd az idő eldönti, de tény, rengeteg akadályt kell legyőzniük. Az exfeleség ahol tud, borsot tör a pár orra alá, és a mélyen vallásos argentinok sem könnyen bocsátják meg, hogy házasságtörés után találtak egymásra. A sorozat sikerét azonban ez nem befolyásolta, az Isten áldjon, Esperanza! hatalmas sikerrel fut a dél-amerikai országban. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144965_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713609020
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713609020
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713609020
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak