Aktuális

Terrorban tartotta családját a vallási fanatikus apa

B. B.

Létrehozva: 2016.02.13.

Démonűzést hajtott végre családján egy vallási fanatikus férfi. Miklós elvakultságában halálosan megfenyegette a családját. Nem ültették le.

Szinte csak a filmekben látni olyat, amely a csendes, Veszprém megyei településen történt. Egy vallási fanatikus családapa ugyanis évek alatt szinte őrületbe kergette a feleségét, Krisztinát és az asszony kiskorú fiát.

A pár 2009-ben házasodott össze, együtt nevelték az asszony 12 éves és a férfi két nagyobb gyerekét. A pár kapcsolata idôvel megromlott, mert a férj az eltelt évek alatt nagyon megváltozott.

Szinte középkori módszerekkel próbálta uralni a családját: vallási rituálékra kényszerítette őket, amikor elmaradoztak a szeánszokról, akkor démonűzést hajtott végre rajtuk. Megszabta nekik, milyen zenéket hallgathatnak, milyen könyveket olvashatnak, és mely műsorokat nézhetik a tévében, a mozitól végleg eltiltotta őket. A 12 éves kisfiú időközben olyannyira besokallt a kialakult helyzettől, hogy hallucinálni kezdett.

A pár között eközben végképp elmérgesedett a viszony. Egy nyári napon összevesztek, a kisfiú leköpte nevelôapját, aki bosszúból ököllel többször megütötte, majd padlóra került feleségére többször is rácsapta az ajtót, miközben ordítva gyalázta. Az anya és gyermeke elköltözött, de a férfi tovább zaklatta őket, sőt gyilkossággal fenyegette feleségét.

– Késsel leszúrlak és a kővágóörsi cigányokkal élve alá temettetlek titeket! Égni fogsz, szenvedni! Sírni és örökké bánni, amit tettél, köszönd magadnak, te féreg! – írta nejének és nevelt fiának. Az asszony feljelentette a férfit, aki először másfél, majd jogerôsen kétéves börtönbüntetést kapott három évre felfüggesztve. A tárgyaláson az apa értetlenkedett, kijelentette, hogy nem érzi sem rossz apának, sem zaklatónak magát. A brutális üzenetekre csupán annyit reagált: akkor tudta meg, hogy a feleségének új kapcsolata van, ezért volt rettentô dühös. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól