Celeb

Bochkor: Aki elhízik, az lesz*rja a párkapcsolatát!

F. Zs.

Létrehozva: 2016.02.12.

Aki elhanyagolja magát egy párkapcsolatban, az méltatlanná válik arra, hogy szeressék – így Bochkor Gábor a Music FM-en. Van, aki szerint nem szabad ilyen szavakkal illetni hölgyeket, sokan ettől lesznek lelki betegek.

Pierce Brosnan ír szí­nész­ről és feleségéről készült egy közös kép: a James Bond-filmek sztárjának neje legalább harminc kilót hízott, ami a filmsztárt egy cseppet sem izgatja, sőt! A közös képeik alá azt írta, szereti a feleségét kövéren és soványan is.

Nos, ezen a képen borult ki csütörtökön Bochkor az Önindító című műsorban, aki szerint ez csak egy álságos udvariasság, valójában mindenki kiakad, akinek a párja kövér vagy ápolatlan lesz a kapcsolatuk alatt.

„Olyan ez a nő, mint egy hirdetőoszlop, amit elvittek innen Budapestről – mutatta be Bochkor a nagyközönségnek Brosnan feleségét. – Ez a bűbáj férfi azt írja a képek alá, hogy kövéren és soványan, mindenhogy szeretem őt. Pedig a felesége képét nézve arra gondolok, hogy mintha nem ugyanez az ember lenne. És tudom, hogy most rengetegen fel fognak háborodni, de muszáj beszélni azokról, akik egyszerűen nem figyelnek oda magukra. Aki ennyit hízik, az külsőre is méltatlan lesz a partneréhez, mert leszarja a párkapcsolatot.”

Persze, volt aki egyetértett Bochkorral, de a betelefonáló hallgatók többsége felháborodott. Elmagyarázták, nem szórakozásból híztak vagy éppen csúnyultak el. Mások úgy nyilatkoztak, hogy igenis lehet szeretni valakit, aki húsz vagy harminc kilóval nehezebb lesz egy pár év alatt, hiszen a belső értékek fontosabbak, mint a külső.

A Bors által megkérdezett pszichológus szerint Bochkor veszélyes vizekre evezett, hiszen betegségeken kívül komoly lelki okok is lehetnek egy-egy ilyen komoly hízás mögött.

– Ha valamelyik fél elhagyja magát egy kapcsolatban, az nem a partnerét, hanem saját magát nem tiszteli eléggé – kezdi Csehák Hajnalka pszichológus. – Ennek számos oka lehet. A neveltetés, ha mondjuk nem tisztelték a szülei, vagy férfiaknál és nőknél is előforduló gyermekkori szexuális abúzus, amivel gyakran tisztában sincs az illető – magyarárra a szakember.

Mádai Vivien műsorvezetőnő volt, hogy húsz kilót szedett fel, de azt mondja, nem szabad ezért megszólni valakit..

– Nagyon rossz üzenet szerintem az, hogy a nőknek a modellekre kell hasonlítaniuk – mondja a szőkeség. – Ezért van az a sok önképzavaros hölgy, akik éheztetik magukat, vagy bulimiásak. Voltam én húsz kilóval több, mint most, és úgy is szeretett és kívánt a párom. Abban az időszakban még több bókot kaptam, idegenektől is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132218_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713526512
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713526512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vY_U9aXjW-otQREJ8_OpsJvmRuBQZuhhvtHR6pGYg6I/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwYThlMTM2MjBmNzRmZGQ5M2NjNGQwMTc1ZmUzYmRl.jpg
Botrány

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti