Aktuális

Telefonon csaltak ki 3 milliót Szilveszter bácsitól

Hu-Zo

Létrehozva: 2016.02.10.

Csáti Szilveszter úgy hitte, unokája kér tőle pénzt telefonon. Csúnyán átverték.

– Múlt vasárnap történt. Aznap este korán lefeküdtem – emlékezett a Budapesten, a XIV. kerületben élő Csáti Szilveszter.

– Háromnegyed tizenegy előtt öt perccel a telefon csörgésére ébredtem. Síró hangon hívott az unokám, pontosabban egy férfi, akinek a hangja az unokáméra hasonlított.

Becsomagolta a pénzt

– Nagypapa, nagy bajban vagyok. Elkértem egy húszmilliós autót és összetörtem. Azt mondták, hogy amíg ki nem fizetem a négymilliós kárt, addig nem engednek el. Egy- milliót tudtam csak szerezni a barátaimtól, de nincs több. Segíts ki! Van az OTP-ben pénzem, holnap eljuttatom neked. Mondtam, hogy felhívom apádat és megbeszéljük. Erre kérlelt, hogy csak ezt ne. Késő van, nehogy megijedjen. Ha végzett feljön hozzám, és itt alszik – mondta a telefonba.

– Két héttel előtte adtam el a régi kocsit, három és fél millióért, hogy lecseréljem egy kisebbre, úgyhogy volt itthon pénz. Sajnos ráálltam a dologra, annyira keserves volt a hangja. Mondta, hogy mindjárt jön a pénzért egy férfi – emlékezett az idős ember, aki ezután gondosan becsomagolta a hárommillió forintot és lement a kapuba.

Erre figyeljen, ha felhívják!

2010 óta az egyik legsikeresebb pénzszerzési módszer a bűnözők körében, hogy idős embereknek telefonálnak délután vagy éjszaka és unokájuknak kiadva magukat pénzt kérnek, mert balesetet szenvedtek. A legtöbb emberben a segíteni akarás működik ilyenkor, így sokszor szereznek nagyobb pénzösszeget a csalók. A pénzért mindig ismeretlen megy, van, hogy taxist kérnek meg arra, hozza el az összeget. A rendőrség egy tucat bandát leleplezett már, de mindig jönnek a helyükbe újabb csalók. A szervek azt kérik az idősektől, minden esetben tegyék meg a következőket:

– hívják fel az unokájukat, rokonukat, hogy kiderüljön, valóban ő telefonált-e
– ha nem érik el ôt, egyeztessenek egy másik családtagjukkal, mielőtt pénzt adnának egy idegennek
– ne tartsanak az otthonukba nagyobb pénzösszeget
– ismeretlennek soha, semilyen körülmény között ne adjanak pénzt
– amennyiben mégis bűncselekmény áldozatai lesznek, próbáljanak meg egy rendszámot megjegyezni vagy valami más adatot.

A rendőrség a családtagoktól azt kéri, hogy otthon rendszeresen beszéljenek a csalásokról, ha értesülnek új trükkökrôl, jelezzék szerettüknek, hogy az idősek véletlenül se felejtsék el, milyen veszélyeknek vannak kitéve.  

Jött a köpcös

Nemsokára jött is egy köpcös, fehér sapkás, a kezében telefonnal, mintha valakivel beszélne, és bemutatkozott, hogy ő a Kis József.

– Odaadtam neki a pénzt és kérdeztem, melyik autóval jött – folytatta Szilveszter.

– Azt válaszolta, hogy taxival. Elvette a pénzt és elment. Mivel fél tizenkettőkor sem érkezett még meg az unokám, felhívtam telefonon. Álmosan beleszólt: mi van? Mondom elküldtem a pénzt, miért nem jöttél. Odaadta az apjának a telefont, aki megkérdezte, hogy miről beszélek, ittam, be vagyok rúgva?

Két képet mutattak

– Azonnal felhívtam a rendőröket, akik éjjel egykor megérkeztek. Felvették a jegyzőkönyvet, én feljelentést tettem. Mutattak két fényképet, hogy nem közülük volt-e valamelyik, de nem. A környéken nincs kamera, mert nincs rá pénz, s mivel vezetékes számról hívtak, azt sem lehetett visszanézni. Azt mondták, hogy Zuglóban én vagyok a 14., akit így vertek át az utóbbi időben. Hétfőn eljött két rendőr, és elmagyarázták, legközelebb mit kell tennem, mit kell megfigyelnem. Nem tudom, a gazemberek honnan tudták, hogy van otthon pénz, hogy unokám van, hogy az apjánál fog aludni, és hogy mi a telefonszámom – mondta végül Csáti Szilveszter. 

Ha önt vagy valamelyik családtagját átverték a csalók, írjon a [email protected] e-mail címre!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól