Celeb

Lajcsi a Borstól tudta meg: nem kerül rács mögé

GYLF

Létrehozva: 2016.02.10.

Ismét a Bors hozta az örömhírt Lagzi Lajcsinak! A mulatós sztár ügyében döntött a másodfokú bíróság: nem kell visszamennie az előzetesbe. Lapunknak jókedvűen nyilatkozott a döntésről.

„Micsoda? Ezt honnan veszitek?” – kérdezte a telefon túlsó végén Galambos Lajos, akit kedden délután három óra körül keresett meg a Bors az örömhírrel. A budaörsi járásbíróság ugyanis újra összeült, hogy a mulatós zenész sorsáról ítélkezzen. Gyimesi Kinga, a Budapest Környéki Törvényszék sajtótitkára a Borssal közölte: a másodfokú bíróság helyben hagyta az elsőfokú döntését. Ez pedig annyit jelent, Galambos Lajcsinak nem kell visszamennie az előzetes letartóztatásba.

– Hadd hívjalak vissza két perc múlva! – közölte Lajcsi a Bors újságírójával higgadtan, majd pár perccel később valóban jelentkezett.

Hangja mérhetetlen nyugalmat és jókedvet árasztott.

– Nem mondhatom, hogy győzött az igazság, mert, ha így lenne, akkor nem is ültem volna előzetesben – viccelődött Lajcsi.

– Tényleg a Borstól tudtam meg a hírt. Értesítettem is a vezető védőmet és a feleségemet, Boglárkát. Ő természetesen pedig szól a gyerekeknek is. Örülök, őszintén örülök. Már csak azért is, mert, ha belegondolok, hogy házi őrizetbe kerülök, vagy lakhelyelhagyási tilalmat kapok, az számomra szintén egy jelentős büntetéssel ért volna fel. Egy örökmozgó vagyok ugyanis – magyarázta.

Lajcsi szabadulása óta újra munkába állt: dolgozik az új slágerein, vállalkozásainak folyó ügyeibe is újra belefolyt, és természetesen, ami számára a legfontosabb, minden szabad percét a családjával tölti. Így volt ez a közelmúltban is, amikor Lajcsi, az örökmozgó még Szlovákiába is átmerészkedett – papírok nélkül.

– A sátoraljaújhelyi kalandparkba mentünk el a gyerkőcökkel. Nagyon jól éreztük magunkat. És, ha már ott voltunk, átgurultunk Szlovákiába. Nekem ez még mindig fura és nagy szó, hiszen az én gyerekkoromban még szigorú útlevél-ellenőrzésen kellett átesnünk, most csak úgy átgurul az ember – mondta Lajcsi, aki hozzátette: szabadulása óta a birtokán tartott NAV-os ellenőrzésen kívül semmi nem történt. Azaz az ügye kapcsán nagy a csend.

Lajcsit, a feleségét és egy társukat szeptember végén tartóztatták le. Őket áramlopással és vesztegetéssel gyanúsítják. Lajcsi nejét alig egy hét után kiengedték, a zenész négy hónap után, január végén szabadult az előzetesből. A nyomozás jelenleg is tart.

– Örülök, hogy nyomoznak, mert így legalább kiderül majd és győz az igazság – mondta Lajcsi.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140220_auto_resized.jpg
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713438310
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713438310
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713438310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713438310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk