Celeb

Hihetetlenül szexi képekkel tér vissza Pintér Ada – fotók

Bors

Létrehozva: 2016.02.10.

A tévés szépség edzőként és újságíróként folytatja karrierjét.

Alig néhány hete számolt be a Bors az RTL Klub csatornáján lezajló változásokról, melyek a Reflektor magazin egykori műsorvezetőjét, Pintér Ad­riennt, azaz Adát is érintették. A kétgyermekes anyukát ugyanis elbocsátották – ő azonban nem esett kétségbe, hiszen személyi edzőként továbbra is dolgozhatott. A kemény munka pedig meghozta a gyümölcsét: a napokban egy hazai honlap, a Stíler.hu kérte fel, hogy edzői, szakmai és az egészséges táplálkozásra vonatkozó tanácsokkal lássa el az olvasókat.

– Évek óta ismerem az oldal alapítóit, ezért boldogan mondtam igent a felkérésre. Korábban már vezettem blogot, így az írás nem újdonság számomra, ám újság­íróként csak most fogok debütálni. Szeretnék az embereknek minél több tanácsot adni és megosztani velük a tapasztalataimat – mosolygott Ada, aki írásai mellé egy gyönyörű fotósorozattal is készült az olvasóknak.

– Sejtelmes, ugyanakkor szexi, letisztult képeket készítettünk, amelyek kifejezik az oldal hangulatát, és szerettem volna valami újat is mutatni magamból. Remélem, nemcsak a képeket, de a cikkeket is örömmel fogadják majd – mondta Ada, megmutatta a fotókat ikerfiai­nak is – nem fűztek hozzás semmit –, s Németországban élő magyar szerelmének, Máténak is, aki megcsodálta a fotókat.

– Pár nap múlva leszünk egyévesek, és nagyon boldogok vagyunk. Élvezzük a távkapcsolatot, hiszen minőségileg sokkal többet ad, mintha naponta találkoznánk. De azért idővel lehet, hogy ez is változni fog – árulta el az egykori tévés.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt