Celeb

Szerelme csókjaira aludt el műtéte előtt Rékasi

GYLF, F. Zs.

Létrehozva: 2016.02.10.

Kedden újra műtőbe tolták a Barátok közt sztárját, mert egy öt­centis csontrész a lábában sehogy sem akart összeforrni. Várhatóan hónapokig nem tud majd dolgozni, de az RTL Klub és párja, Pikali Gerda gálánsan gondoskodik róla. 

Rékasi Károly nyári motoros balesete maradandó nyomot hagyott a lelkében és sajnos a testében is. Ahogy a Bors elsőként megírta, a színész lábában az egyik ötcentis csontrész nem forrt össze, ezért megint ki kell nyitni, és a csontnövekedést elősegítő csontszilánkokkal kellett kitölteni az érintett területet, majd fémlemezekkel rögzíteni. A műtétet tegnap a Honvédkórházban végezték el.

– Túl vagyok rajta – mondta a Borsnak telefonon Rékasi Károly az operációt követően.

– Nem nagyon néztem az órámat, de két és fél órás műtéten estem át. Gerda elkísért a műtőig, milliószor megcsókoltuk és milliószor megöleltük egymást, ami utána történt, az már nekem filmszakadás volt, egész addig, míg felébresztettek. A főorvos nemrég járt bent nálam, és azt mondta, hogy minden a vártak szerint alakult, komplikáció nem volt. Beültették a csontot, kicserélték a lemezt, a csavarokat, volt egy nagy teljes generálom.

Ezzel cseng egybe a család közleménye, mely szerint a beavatkozás jól sikerült, a színész állapota kielégítő, de egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot. Most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt.

Rékasi hónapokig lábadozik majd, amit biztosan nehezen visel az örökmozgó színész. Ami azonban szintén érzékenyen érinti: az elkövetkezendő időben gyakorlatilag semmilyen bevétele nem lesz. Sem a József Attila Színházban, sem a Barátok köztben nem tud szerepelni, más pénzforrása pedig nincs.

Ezért is jön jól a színésznek az RTL Klub segítsége. A Bors információi szerint Károllyal több hónapra előre leforgatták a jeleneteit, és előre kifizették az erre az időszakra járó gázsiját is, ami igen nemes gesztus a műsorkészítőktől.

Mennyi idő alatt forr össze a csont?

A csonttörés gyógyulása függ a beteg korától, a törés helyétől, típusától és súlyosságától. Dr. Boross György ortopéd sebésszel vettük végig a leggyakoribb töréseket és a gyógyulási időt.

– Az ujjtörések 4–5 hét alatt gyógyulnak, a nyaki és gerinccsigolyák törése esetén átlagosan 12 hetet kell kalkulálni, de a végleges gyógyulás kár húsz hét is lehet. A szegycsontösszeforrás 4–6 hét, de a fájdalom már korábban megszűnik. A bordatörés átlagosan 4–6 hét, a combnyak, illetve csípőtájék törése legalább 12 hét, a felkar vagy az alkar 6–8 hét. A medencének hosszabb a gyógyulása – a szeméremcsonttörés is ide tartozik –, 6–12 hét. A boka alaphelyzetben hat hét alatt gyógyul, ha összetettebb a törés, akkor ez akár 8–10 hét is lehet. A lábtörés gyógyulása 5–6 hét, viszont a sarokcsont 12 hét alatt forr össze.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088762_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085489_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek sok pénzt hoz a tavasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...