Aktuális

Évforduló: szelfiztek, majd a mélybe lökte feleségét

Bors

Létrehozva: 2016.02.08.

Két nejét is gyanús körülmények közt veszítette el a férfi - ráadásul mindkettőt a 12. évfordulójukon...

Amikor a Denverben élő Harold Henthorn egy tragikus balesetben elvesztette első feleségét, mindenki együtt érzett a megtört férfival. Amikor azonban a második neje is hasonlóan gyanús körülmények közt hunyt el - ráadásul ugyancsak a tizenkettedik évfordulójukon - már többekben felmerült: koránt sem olyan ártatlan a férj, mint azt eleinte gondolták.

1995-ben egy szürreális autóbalesetben hunyt el Harold első felesége, Sandra Lynn. Defektet kaptak, és míg a férfi kereket cserélt, a nő valamiért bemászott a kocsi alá, ami abban a pillanatban lefordult az emelőről, agyonnyomva a szerencsétlen asszonyt. A halottkém nem állapított meg idegenkezűséget.

17 évvel később, 2012 szeptember 29-én a férfi meglepetés túrára vitte második nejét, Toni Henthornt a Rocky Mountain Nemzeti Parkba. Ugyan az asszony nem volt oda a nagyobb kirándulásokért, és a térde is rendetlenkedett, örült a kedves gesztusnak - főleg, mivel épp az évfordulójukat ünnepelték. A túra során, egy sziklaperemen azonban ismét bekövetkezett a tragédia: épp azután, hogy közösen fotózkodtak, a nő közel 40 métert zuhant egy sziklaperemről a mélybe. Harold azonnal értesítette a mentőket, ám amire azok odaértek a nehezen megközelíthető helyre, az ötvenéves asszony már meghalt.

A hatóságok mindaddig nem is fogtak gyanút, amíg ki rá nem bukkantak a férfi kocsijában egy térképre, amin a nő halálának helyszínét egy tollal behúzott X jelölte. A férfi azzal magyarázta: csak egy jó túracélt talált...

A nyomozás azonban elindult. Kiderült: míg Sandra Lynn után 500.000 dollárt, Toni után közel 4,8 milliót kapott a férfi. Ekkora életbiztosítási összeg pedig már könnyedén lehetett indíték. Gyanús volt továbbá, hogy Toni értékes jegygyűrűjének nyoma veszett - noha a kezein semmilyen sérülés nem látszott. Ugyanakkor a kamera, ami vele együtt a mélybe zuhant, érintetlen volt.

A férfit 2014 novemberében vették őrizetbe második felesége meggyilkolásának vádjával. Tárgyalása 2015-ben ért véget. Szeptemberben kimondták bűnösségét, három hónappal később pedig tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték - ugyanakkor az első feleség, Sandra Lynn aktáit is újra megnyitották.

Ez az ügy jelenleg is nyomozás alatt van, azaz továbbra is megválaszolásra vár, hogy a második nejét a mélybe taszító férfi első szerelmével is végzett-e - számolt be az esetről a Mirror.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713501612
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713501612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713501612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze