Kiszabadult a börtönből Stadler József

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 06. 11:05
Szombat hajnalban elhagyhatta a nagyfai börtönt Stadler József, akinek első útja Akasztóra vezetett.
Hunyadi Áron

Szombat hajnali négy órakor egy ismerőse autóján hagyta el a nagyfai börtönt Stadler József, akinek lejárt az a büntetése, amit 2011-ben kapott. Stadler József első szabad útja természetesen Akasztóra vezetett.

Stadler szemmel láthatóan jobb bőrben van, mint mikor legutóbb láthattuk a bíróságon.

– Végre szabad levegőt szívhatok. Persze, hogy jobban érzem magam, a madár is jobban érzi magát, ha kiengedik a kalitkából - mondta a szabadulása utáni első nyilatkozatában a Borsnak a vállalkozó. 

Az ismert akasztói vállalkozót 2011 novemberében egy százmilliós csalás miatt ítélték el 4 év 10 hónapra. Még abban az évben karácsony előtt be kellett vonulnia a börtönbe.

– A szabadulásomat, úgy érzem, már nem élem meg, a börtönben fognak eltemetni – jósolta még a szabadulása előtt. Sokáig úgy tűnt Stadler keserű jóslata valóság lesz. 2014-ben betegsége miatt büntetését is megszakíthatta, akkor azért engedték ki a börtönből, hogy megválthassa sírhelyét.

– Meghalni küldtek haza, idős nagybeteg édesanyám ápolt. Tökölön és Szegeden is többször műtöttek hasnyálmirigy-problémákkal. Utoljára azt mondta az orvos: lehet, csak egy napom, legfeljebb egy hetem lehet hátra. Negyvennégy kiló voltam, a sírhelyemet is megváltottam – emlékezett tavaly nyáron a Borsnak ezekre az időkre a rácsok mögött.

Stadler az utóbbi időket a nagyfai börtönkórházban töltötte, de állapota végül úgy, ahogy helyre jött, igaz egészsége megromlott. Idő közben 2011-es büntetésén felül 2014-ben újabb két év tíz hónapot kapott. E mellett egy újabb eljárás is indult ellene egy 420 milliós adócsalás miatt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.