Aktuális

Márciusban kiengedhetik az ország legkegyetlenebb gyilkosát

H. Á.

Létrehozva: 2016.02.03.

Egy hónap múlva szabadulhat Bene László, akit társával többek közt a skálás gyilkosságért ítéltek húsz évre. Ez az idő már letelt.

Márciusban hallgatja meg a büntetés-végrehajtási bíró a sorozatgyilkos Bene Lászlót, és dönt a férfi feltételesen szabadon engedéséről – írja a Délmagyarország. A 66 éves férfi a hírhedt szegedi Csillag börtönben tölti büntetését.

Bene egyik áldozatának édesapja, idősebb Tóth Tamás egykori sárszentmihályi polgármester ma Székesfehérváron él. Teljesen belerokkant akkor 25 éves fia, Tamás elvesztésébe, sokáig harcolt azért, hogy visszaállítsák a halálbüntetést. A gyászoló apának tulajdonítják azt a kijelentést is, hogy fegyverrel várja majd a börtönajtón kilépő Benét.

– Ezt a barátaim ajánlották fel, én tisztelem a törvényt, még akkor is, ha ez a gazemberek törvénye – nyilatkozta kedden a Borsnak elkeseredetten Tóth Tamás. Korábban még azt mondta: ha kiszabadul Bene, hátulról lövi majd le őt is, mint a fiát.

– Nekem nincs pénzem gorillákra, testőrökre – tette hozzá most.

Tóth Tamás úgy véli: habár felháborító lenne, mégis reménykedik benne, hogy nem engedik szabadon a gyilkost.

– A hírek szerint elég jól érzi magát odabent, a cellájában körletparancsnok lett, jó sora van odabent – mondja.

– Az étel elfogadható, a biztonság kiváló, mindig van kihez szólni. Nekem bejött a böri – fogalmazott korábbi börtöninterjújában Bene, aki tíz évig – 2006-ig – magánzárkában raboskodott, amit saját bevallása szerint imádott. Akkor kezdték el felkészíteni a szabad életre, akkor került egy tízfős cellába, csupa gyilkossal együtt.

Bene ügyvédje, Soltészné dr. Nagy Katalin a Borsnak nem szeretett volna nyilatkozni, mint mondta, legutóbb éppen a nagy sajtófigyelem miatt nem engedték szabadon védencét.

– Azért vagyok itt, mert a bűntársammal tíz embert megpisztolyoztunk, ebből négy meghalt. Ha újrakezdhetném, akkor is ugyanezt csinálnám – mondta korábban Bene László, akit 2019-ben – ha most nem is – egészen biztosan szabadon engednek.

Öt év, négy gyilkosság

Bene László társával, Donászi Aladárral öt év alatt 40 millió forintot rabolt, és négy embert ölt meg. Donászi korábban egy rendőrt is megölt, majd 1992-ben közösen rabolták ki a Skála pénzszállító autóját. Egy egyetemista kocsikísérőt megöltek, a sofőr megsebesült. Ugyanebben az évben Sárszentmihályon tartottak lőgyakorlatot, megzavarta őket két vadász, akiket szintén megöltek. Egyikük volt ifjabb Tóth Tamás. 1994-ben fogták el mindkettőjüket, két évvel később ítélték őket életfogytiglanra. Akkor ez húsz évet jelentett, ami 2014-ben járt le. Akkor öt évvel meghosszabbították Bene büntetését.

Árulkodók lehetnek Donászi levelei

Bene társa Donászi Aladár 2001. augusztus 10-én önkezével vetett véget életének. A sopronkőhidai fegyházban lévő zárkájában borotvapengével tizenöt centiméter hosszan két, a bal oldali nyaki fő ütőerét és nyaki izomzatát feltáró metszést ejtett magán, ezek azonnali orvosi beavatkozás mellett is halálos sebek voltak.

A férfi az utolsó estén fél 10-ig tévét nézett, majd a 10 órakor esedékes ellenőrzés szerint lefeküdt aludni. Fél órával később, a következő ellenőrzéskor a börtönőr találta meg Donászi kivérzett holttestét. A többszörös gyilkos az ágya mellett feküdt, fejjel az ajtó felé.

Tóth Tamás viszont nem hisz abban, hogy Donászi öngyilkos lett.

– Szeretném látni Donászi utolsó leveleit, abból sok minden kiderülhet. Emiatt többször a belügyminiszterhez fordultam, de érdemben egyszer sem reagáltak. Donászi leveleit tudomásom szerint 75 évre titkosították.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145058_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Szijjártó Péter: a BAT 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713551416
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713551416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól