Aktuális

Gyilkos tinik: megölt anyja fölött szexelt Vivi

H. Á.

Létrehozva: 2016.01.30.

A gyilkosság után szeretkezett egymással a fiatalkorú pár. Szurkálás közben végig Vivi nevét kiabálta az áldozat. A gyilkos fegyvert a suliba is bevitték.

Előzetes letartóztatásba helyezte pénteken a szolnoki bíróság azt a két tinédzsert, akik a gyanú szerint több tucat késszúrással kivégezték egyikük édesanyját. A Bors újabb részleteket tudott meg a gyilkosságról.

A 14 éves Vivi és a 16 éves Laci alig néhány hete ismerkedtek meg. (A fiatalok nevét személyiségi jogi okokból megváltoztattuk.) Az is közel hozta egymáshoz őket, hogy mindkettő édesapja elhunyt. Vivi édesanyja ellenezte a kapcsolatot, és a szörnyű hírek szerint ez lett a veszte is.

– Nem engedi, hogy együtt aludjunk, el fogjuk intézni anyát – ezt üzenték a fiatalok barátaiknak a hétvégén. A Borsnak a gyilkossággal gyanúsított fiú édesanyja mesélt a részletekről. Elmondása szerint január elején jöttek össze, főleg a plázában randiztak. Úgy emlékezett, Vivi édesapja halála óta rossz viszonyban volt az anyjával.

– Tiltotta a kislányt a fiúktól. Hétfőn a fiam azért ment át, hogy rendezzék ezt a viszonyt. Egy hatalmas, legalább harminccentis kés volt a gyilkos fegyver. A kislány anyja a lánya nevét kiabálta közben, míg a fiam csak azt hajtogatta, hogy Jézusom – mondja sírva a bíróság folyosóján Laci édesanyja. Judit szerint a fia csak végignézte a gyilkosságot, azt, hogy Vivi kilencvenhatszor megszúrja saját édesanyját. A Bors azonban úgy tudja, az első alkalommal valószínűleg Laci szúrt. A szörnyű tett a földszinti konyhában történt. A gyilkosság után Judit szerint Vivi az emeletre hívta szexelni a fiút. Ezalatt az áldozat vérbe fagyva feküdt a földszinten. A fiatalok a házban is aludtak.

Másnap mindketten iskolába mentek. Vivi egy nyolcosztályos, katolikus gimnáziumba járt. Laci viszont 16 évesen csak hat általános iskolai osztályt végzett, jelenleg egy felzárkóztató osztályba járt. Édesanyja nem tagadja, hogy a fia korábban a herbál nevű drogra szokott rá, másfél éve rehabilitáción is részt vett.
A fiú az iskolába is magával vitte a gyilkos fegyvert, a rendőrök a szobájában találták meg. Mivel mindketten fiatalkorúak, Vivi legfeljebb tíz, Laci tizenöt év börtönt kaphat. Vivi ügyvédjét gyászoló féltestvérei bízták meg, gyámja pedig egy másik jogász lett. A tinédzser szerelmesek pénteken a bíróságon csak futó pillantást váltottak egymással. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713578117
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713578117
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól