Szinte napra pontosan hét hónap telt el azóta, hogy Rékasi Károly motorjával egy autóval ütközött. Az is kétséges volt, hogy egyáltalán életben marad-e a baleset után. Csontjai összetörtek, belső szervei megsérültek, fejében három bevérzés alakult ki. A baleset akkor történt, amikor a sorozat szálai úgy bonyolódtak, hogy a színész megkezdhette a Barátok köztben a szabadságát. Azóta mindenki azt találgatta, ha fel is épül, hogyan és mikor lesz képes visszatérni.
Bartha megjelenése egyébként magával hozza a barátok közé a börtönpszichológus Dr. Mórocz Emíliát, akit Sztárek Andrea alakít.
– Évekkel ezelőtt már játszottam a sorozatban. Most egy igazán jó jellemrajzzal felruházott karaktert alakítok, aki meglehetősen kemény, karakán asszony – mesélte a színésznő, akinek a sorozatban egy lánya is akad. Kővári Natasát egy fiatal színésznő, Mezei Léda alakítja.
Zsolttal együtt érkezik Salamon Sas Zsolti, becenevén Sas úr, a cellatárs is. – Azért is kedvelem a sokszor a rövidebbet húzó, kotnyeles Sas úr szerepét, mert igazán izgalmas az örök vesztes figurájával mosolyt csalni az emberek arcára – mondta Kerekes József.
Az sem titok már egyébként, hogy az újak mellett sok régi szereplőt is láthatunk majd tavasszal és nyáron, így Ábrahám Editet valamint Som-Balogh Edinát is.
Nos, a sorozat rosszfiúja, aki a történet szerint éppen börtönbüntetését tölti, február elsejétől zavarja össze ismét a Mátyás király tér lakóinak életét. – Először heti egy alkalommal kaptam engedélyt a munkára a rehabilitáción, de ez fokozatosan növekszik. Furcsa volt visszatérni a stúdióba, kicsit érzékenyebb lettem a baleset óta. Nagy ajándéknak tartom, hogy életben vagyok, és azt, hogy alkalmas vagyok arra, hogy dolgozzak. Komoly fejsérülést szenvedtem, így féltem attól, hogy képes vagyok-e annyit tanulni, mint annak előtte – mondta Rékasi Károly, aki már szinte az első napon megnyugodott: koncentrációs képessége a régi.
Legutóbbi szereplése óta nemcsak Rékasi, hanem karaktere, Bartha Zsolt élete is alaposan megváltozott. Arról, hogy milyen bonyodalmakba keveredik, a színész nem árult el sokat, de azt igen, hogy mivel a forgatások kezdetekor a rehabilitáció miatt színházi munkát még nem vállalhatott, nyugodtan változtathatott a Barátok köztös séróján. – Bartha most börtönben van, így egy börtönsérót vágattam a fodrásszal. Szeretem a karakter adott helyzetét minél jobban magamra ölteni és megmutatni, így még hitelesebb tudok lenni – fogalmazott a színész.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.