Gábor Zsazsa nem tudja, hogy meghalt a lánya

halálhír
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 29. 16:30
Hamarosan 99 éves lesz az egykor ünnepelt színésznő, aki olyan rossz állapotban van, hogy kilencedik férje nem merte neki elmondani, hogy egyetlen lánya tavaly meghalt. A férfi attól fél, a hír megölné Zsazsát.
Bors

Gábor Zsazsa jó ideje ágyhoz kötve, súlyos betegen fekszik Bel Air-i otthonában. Kilencedik férje, Frederick von Anhalt hét lakat alatt őrzi, állapotáról semmi konkrétumot nem tudni, de az biztos, már egy éve sem tudott felkelni, sem beszélni és az is kérdéses, ép-e még a tudata - írja a Best magazin. 2002-ben egy autóbalesetben lebénult, később két szélütés is érte, évekre rá kiesett az ágyából és csípőcsontja eltört, műteni kellett, a pap már az utolsó kenetet is feladta neki a műtét után.

Hogy mennyire rossz Zsazsa állapota, mindezekből csak sejthető, egyvalami azonban biztos, hogy a színésznő máig nem tud arról, hogy egyetlen lánya, a Conrad Hiltontól született Francesca egy éve meghalt. A lánya 67 éves volt, szélütés végzett vele. Egyébként éppen ez a hír az, ami miatt Anhalt, aki 30 éve a színésznő társa, nem enged senkit a közelébe, úgy hiszi ugyanis, hogy ha megtudná, a halálhír bizonyosan őt is a a másvilágra küldené. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.